
Hajós András bevallotta: Szerelmes!
A Nagy Duett zsűritagja az akaratán kívül vallotta be, hogy újra szerelmes. Hajós András ugyan nem árulta el, hogy ki a hölgy, aki elrabolta a szívét, így nem tudni, hogy a nála 20 évvel fiatalabb kedveséről van szó, akivel először tíz évvel ezelőtt fotózták le, vagy esetleg egy új szerelemről.
Hajós András elvált feleségétől közel tíz évvel ezelőtt, egyébiránt 18 évig éltek házasságban. A szakítás hátterében nem hűtlenség állt, hanem az érzelmi elhidegülés. Hajós maga is elmondta, hogy már évek óta nem éltek házastársi kapcsolatban, inkább baráti viszonyban maradtak, és a válás során is igyekezett méltányos lenni: például kisebb lakásba költözött, hogy volt felesége és közös gyermekeik anyagi biztonságban maradjanak. A szétköltözés után Hajós András új párkapcsolatba kezdett egy nála 20 évvel fiatalabb nővel, és bár a kapcsolatukról keveset árulnak el, a Nagy Duett zsűrije többször is kifejezte, hogy boldog és szerelmes. A magánéletét igyekszik megóvni a nyilvánosságtól, de az érzelmeit nem mindig tudja teljesen eltitkolni. Most ki is bukott belőle az őszinteség.

Hajós András párja továbbra sem ismert
A zenész-műsorvezető a Probléma Hajóssal és Márkóval" című YouTube-műsor legutóbbi adásában beszélt az érzelmeiről, igaz nem önszántából. A beszélgetés alatt, ahol Liptai Claudia volt a vendég, Linczényi Márkó kezdte el fejtegetni, hogy Hajóssal tulajdonképpen az a baj, hogy most nincs semmi rossz az életében. Sőt, az elmúlt egy két évben kifejezetten kivirult, és ezzel nem tud mit kezdeni. Erre reflektált Hajós, aki azt mondta:
Azért, mert szerelmes vagyok, és ezek állandóan azt állítják, hogy én attól vagyok most másmilyen, mint azelőtt, mert a megfelelő partner mellett vagyok. Pedig annak a nőnek semmi köze hozzá! Ezt kizárólag én értem el, a saját eredményem, én változtam meg! És akkor ezek így ráfogják
– viccelődött a tévés. Mivel Linczényi az elmúlt egy két évet említette, mint boldog időszakot, így feltételezhető, hogy Hajós mellett már nem a nála húsz évvel fiatalabb kedves van, hanem új nő lépett az életébe. De Hajóst ismerve ezt pontosan sosem tudjuk meg...







