RETRO RÁDIÓ

Alázás és állattámadás a Farm VIP versenyében, magyar celebet köröz a rendőrség, Kállay-Saundres elhagyja az országot

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2025. 03. 30. 19:30

Magyar celebet keres a rendőrség, Kállay-Saunders külföldön próbál szerencsét. Fekete Pákó pedig annyira csúnyán viselkedett a versenyzőtársaival a Farm VIP-ben, hogy azt azóta sem heverte ki a közönség.

Fekete Pákó eddig csak balhét csinált a Farm VIP-ben, a versenytársak mégsem bírnak vele, valahogy mindig ő kerül ki győztesként az összes botrányból. Kivéve egyetlen esetet: miközben drámai események zajlottak a TV2 sikerműsorának forgatásán, Fekete Pákó úgy döntött, nyíltan űz gúnyt a súlyosan megsérült társából. A Farm VIP kamerái rögzítették, ahogy a nigériai származású énekes fuldokolva röhögte ki MC Ducky-t.

Fekete Pákó
Fekete Pákó MC Ducky sérülésén röhögött  (Fotó: TV2)

Fekete Pákó Dopeman eszén is túljárt 

A héten Pákó és Dopeman kényszerült párbajozni egymással, amelyből Pákó került ki győztesen, így Dopeman-nek kellett elhagynia a farmot. A döbbenetes fordulat után a rapper lapunknak adott interjújában árulta el, hogyan érintette a kiesés.
 

Az én szerepem tulajdonképpen az volt, ami vagyok. Én mindig azt néztem, hogy egy adott szituációban mennyire vagyok önazonos. Tulajdonképpen én már megnyertem ezt a műsort, hiszen ebben nem vallottam kudarcot.

Dopeman Fekete Pákó
Pákó és Dopeman őrületesen izgalmas párbajban küzdöttek meg egymással (Fotó: TV2)

Dávid Petra állattámadás áldozata lett 

Ha nem volt elég balhé a fiúk között, akkor jött egy váratlan esemény, ami a lányokat rettentette el. Egészen elképesztő képsoroknak lehettek szemtanúi csütörtök este a nézők. A Farm VIP legújabb epizódjában Dávid Petrára egy tehén támadt rá. A lányok a teheneknél voltak, ahol éppen végeztek volna, Petra viszont visszamászott a karámba, mert szerette volna a kis boci ajtaját rendesen becsukni. Anyukája azonnal Petrára támadt

Dávid Petra
Tehéntámadás: Petra átmászott a kerítésen, ami nagy hibának bizonyult (Fotó: Tv2)

Rendőrségi körözés 

Újabb magyar celeb került fel a rendőrség körözési listájára, nem ez az első eset... A botrányos életű influenszer arcképe ismét felkerült a rendőrség honlapjára. Bish Bharbie továbbra sincs jóban a törvénnyel. Utoljára március 17-én volt aktív az Instagramon: egy olyan képpel rukkolt elő, ami köszönőviszonyban sincs a police.hu-n fellelhető képével.

Kállay-Saunders András lelép 

Külföldi karrierre készül a Megasztár korább versenyzője. Kállay-Saunders András elhagyja az országot, jó oka van rá. 

Dolgozok az új lemezemen, már csak három dal hiányzik. Most voltam éppen Valenciában a produceremmel, aki egyébként éppen Portugáliában él. Más kultúrával találkozni segít a kreatív munkában, inspirálódásban

 – fogalmazott az M2 Petőfi TV műsorában András, aki korábban már elárulta, európai turnéra készül.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.