
Fejes Tamás a gitárlopásról: „Azt nehéz lesz eladni”
Ellopták egy ismert magyar zenész gitárját a napokban, egy igen egyedi hangszer tűnt el. Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa szerint innentől több verzió is elképzelhető.
A napokban, egészen pontosan január 29-én ellopták Gryllus Samu (Gryllus Dorka színésznő testévre) gitárját. A nevezett hangszer egy vonatról tűnt el Budapesten, a Déli pályaudvar környékén. Mivel egyedi darabról van szó, megkérdeztük Fejes Tamást, a Tankcsapda zenekar dobosát, aki nemcsak zenész, illetve a Kincsvadászok című műsor egyik licitálója, hanem Magyarország egyik legnagyobb hangszer kiskereskedője is.

Felbecsülhetetlen érték
Gryllus Samu gitárja nem egy szokványos darab. Attól függetlenül, hogy alapvetően Ibanez gyártmány, ma már teljesen egyedinek számít a négy húros gitár az átalakítások miatt, így a „gyári” gitárok több százezer forintos árai is eltörpülnek az eszmei értéke mellett. Gazdája széles körben keresi, a rendőrségi feljelentés mellett megkereste a hangszerboltokat, és a segítségkérő poszt letarolta a hazai közösségi médiát is.
Fejes Tamás felvázolta a lehetőségeket
Lapunk ezzel kapcsolatban megkereste Fejes Tamást, aki Magyarország egyik legnagyobb, és legtapasztaltabb gitárkereskedője. Zenészként pedig nem ismeretlen számára a feltört turnébusz sem, így ezúttal sem lepődött meg, amikor felvázoltuk neki a helyzetet.
Ha egyedi, akkor azt nehéz lesz eladni. Ha a tolvaj amatőr, akkor már most felrak valahová egy hirdetést, de általában »altatni« szokták, és 1-1,5 év múlva felteszik külföldi oldalakra
– kezdte Tamás.
A másik verzió ennél sokkal rosszabb, ugyanis, ha a gitárt nem eladási céllal, hanem megrendelésre emelték el, akkor nem valószínű, hogy előkerül. Ugyanakkor a bűntény körülményei nem erre engednek következtetni, így megkérdeztük a szakembert, milyen esélyei vannak, hogy megkerül a hangszer. Fejes Tamás kincsvadászokhoz illő választ adott:
Attól függ, hogy profik, vagy sem. Volt már olyan, hogy másfél-két év után feltettek egy hirdetést, és meglett a hangszer.
Tehát bőven van remény Gryllus Samu számára, annál is inkább, mert valószínűleg ennél híresebb gitár nincs most jelenleg az országban.







