tóth gabi
Nem hallgat tovább az anyuka.
A brit anyuka, Paris Gough megdöbbentette a közösségi média felhasználókat, miután elárulta, hogy fiai már pénzt keresnek, mivel teljes munkaidőben gyermekmodellként dolgoznak. Ráadásul a foglalkozásukkal már több millió forintra tettek szert.
A nő elmondása szerint a két kicsi – a hathónapos Hunter és az egyéves Romeo – gyakorlatilag teljes állásban gyermekmodellként dolgoznak: rendszeresen „vállalnak” fotózásokat. Elképesztő összegekért. Az anyuka a Tiktok-oldalára feltöltött videóban elmesélte, hogy legkisebb gyermeke tavaly júliusban egy tévéműsorban 6 ezer fontot keresett (3 millió forint), augusztusban (fotózás, tévés szereplés és egyéb reklámok) ennek a dupláját; szeptemberben már 18 millió forintnyi pénzre tett szert halloween-i fotózásokkal. Októberben keveset keresett (2800 font, azaz 1,4 millió Ft), mert más dolgokkal kellett foglalkoznia a családnak, majd novemberben 12 ezer fontot (6 millió forint), decemberben pedig több mint 9,5 millió forintnyi összeget keresett, pedig csak három-három hetet dolgozott.
Hunter tehát fél év alatt nagyjából 43,5 millió forintnyi összeget keresett, ez az összeg pedig nagyobb, mint egy bankban dolgozó befektetési elemző fizetése az Egyesült Államokban. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a babák ezt a pénzt egyelőre nem kapják kézhez, hiszen a jövedelmük egy megtakarítási számlára kerül, amelyhez majd 18 éves korukban férhetnek hozzá.
Paris Gough-nak mellesleg van egy négyéves, Saint nevű gyermeke is, aki szintén modellkedett, de jelenleg nem aktív a karrierje. Egyébként az anyuka is dolgozott modellként gyerekkorában (például a H&M-nek).
Ha nem akarod ezt csinálni, ne tedd a gyerekeddel, de ne ítélj el senki mást azért, mert ezt csinálja
- idézi a New York Post Paris Gough szavait, aki így reagált kritizálóinak, akik szerint az anyuka kizsákmányolja a gyerekeit.