
„Férfi, fúj” – Tóth Andi kiakadt, csúnyán felültették
Az énekesnő meglepő bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán. Tóth Andi alaposan megjárta, amit nem hagyott szó nélkül.
Tóth Andi egy jó ideje már nem a botrányaival kerül a címlapokra, 2023-ban ugyanis bejelentette visszavonulását.

Tóth Andi: „Fúj férfi”
Az énekesnő karrierje meredeken ívelt felfelé: 2021-ben megnyerte a Dancing with the Stars második évadát Andrei Mangra oldalán, majd 2023-ban a Joy Social Media Award-on #hallgasshazait kategóriában lett győztes, idén ugyanitt #mérföldkő kategóriában. A rajongók az utóbbi időszakban azért láthatták őt képernyőn bőven, hiszen Tóth Andi és Valkusz Milán is egy tehetségkutató műsor zsűritagjai voltak, illetve Andi saját főzőműsort is indított “Max rendelünk” címmel. Andi extrém és vadóc külsejéhez általában erős smink párosul, ugyanakkor sokszor megmutatja magát kozmetikumok nélkül is, mindkettő fantasztikusan áll neki.
Legfrissebb, 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában meglepő érdekességet mesélt követőinek: üzleti megbeszélésre indult volna, de partnere lemondta a találkát, aminek az énekesnő cseppet sem örült és ennek hangot is adott.
Előfordult már veletek is, hogy 40 perccel a találkozó előtt lemondta az illető, mikor már félig-meddig úton voltál, de sajnálod lemosni a Dior make-up-ot, ezért inkább pizsamában ülsz otthon, talpig kisminkelve?
– tette fel a költői kérdést, majd ugyanezzel a lendülettel gyorsan tisztázta is, hogy nem randira indult, mielőtt még bárki azt feltételezné, hogy egy férfi pattintotta le a csinos hírességet:
Üzleti meeting volt. Nem férfi, fúj. Arra nem pocsékolok Diort
– zárta rövidre, utalva ezzel egyértelműen arra, hogy szingli és köszöni szépen, ez egyelőre rendben is van így. Tóth Andi párja tehát egyelőre még várat magára, mert jelenleg önmagára és saját boldogságára koncentrál.







