tóth gabi
Az énekesnőnek mindig akad tennivalója. Jelenleg nem foglalt a szíve, ezért az élete körüli teendőket végzi: Singh Viki nemrég költözött be új otthonába, közben folyamatosan új dalokon is dolgozik.
Nemrégiben kezdte meg élete új fejezetét az énekesnő. Singh Viki vidékre költözött, saját ingatlanba, amelynek a felújítását szinte egyedül vitte véghez, így már teljesen a saját ízlésére formálta az otthonát.
„Mindent én rendeztem be itthon. Alkotóművész vagyok, így úgy gondolom, van szemem hozzá. Emellett édesanyám rajzfilmes és divattervező volt, így erről az ágról is örököltem szépérzéket. Az volt a lényeg, hogy én jól érezzem magam a házban, és úgy gondolom, ez sikerült. Persze vannak még felújítandó részek, amelyeknek a munkálatai a tél miatt félbeszakadtak, de tavasszal újult erővel folytatjuk! Szeretném még kicserélni a nyílászárókat óriási tolóajtókra, hogy ki lehessen lépni a teraszra” – kezdte Viki a hot! magazinnak.
Az énekesnő élete kissé nomád módon zajlik, már csak azért is, mert rengeteget utazik a fellépések miatt. Tavaly decemberben például szinte mindennap a színpadon köszöntötte a közönséget. Emiatt is volt fontos, hogy legyen egy főhadiszállása, ahová mindig jólesik hazamenni.
„Gyerekkorom óta albérletből megyek albérletbe, emiatt soha nem éreztem otthonomnak egyik lakást sem. Nem volt meg a biztonságérzetem, amire egész életemben vágytam, és most teljesült. Az a legfontosabb, hogy megvan az a biztonságom, hogy nem függök senkitől, és mindent magam értem el és magamnak köszönhetek. Nem vagyok a kitartott neje senkinek, és erre büszke vagyok” – árulta el Viki.
Az előadó nem adta fel teljesen a fővárosi életet, hiszen a barátai mellett a munkája is Budapesthez köti, emiatt egyelőre ingázik az otthona és a stúdiója között.
„Most is van egy stúdióm Budapesten, de gondolkodtam rajta, hogy inkább kibérelnék egy lakást, és azt rendezném be úgy, hogy tudjak dalokat felvenni. Még tökélyre kell fejleszteni, hogy itt is tudjak lenni és Budapesten is, de nem megoldhatatlan a helyzet. Nem szeretnék benyugdíjasodni, mert ahhoz még fiatalnak érzem magam, független vagyok, és nincs párkapcsolatom” – tette hozzá.
Új produkcióval készül
Singh Viki nem tétlenkedik, hiszen a szólókoncertek mellett ezúttal Kocsis Tibivel indulnak útnak idén a Nem leszek a játékszered című esttel, amelyen az ország kedvenc slágereit adják elő a színpadon.