tóth gabi
A Házasság első látásra korábbi évadának szereplője a dél-ázsiai országban szerette volna kipihenni az év végi fáradalmakat, így egy rövid ideig nem is hallatott magáról. Dávid Petra most Srí Lanka-i élmnyeiről mesélt lapunknak.
Dávid Petra különös kötődést érzett a távoli sziget iránt, mint mondja, már négy éve vágyott rá, hogy eljusson oda. A csinos fitneszedző Srí Lankán szilveszterezett, de ez az ünnep egyébként sem a szíve csücske.
Petra kalandos utazásáról korábban a Borsnak mesélt: az odafelé úton Dubajban elvesztette a telefonját és csak a visszafele vezető úton kapta vissza, vagyis tíz napig nem volt nála. Ez már eleve egy picit megpecsételte számára a kint tartózkodást, ennek ellenére nem csüggedt, szerette volna minden pillanatát kiélvezni az utazásnak.
Nekem ez volt az első karácsonyom és újévem, amit nem itthon töltöttem, sosem volt még olyan élményem. Srí Lankán az ottani emberek elképesztően aranyosak és nem csak a turistákkal, hanem egymással is, rendkívül vendégszeretők, nincsenek besavanyodva és mindig mosolyognak, ez nekem szívmelengető volt. Ugyanakkor látszik, semmijük sincs, nyomasztóan nagy a szegénység
- kezdte beszámolóját a Házasság első látásra egykori szereplője, aki szerint a szegénység mellett a higiéniával is problémák vannak. „Látszik hogy mindig mindenhol takarítanak, mégis minden koszos és lepukkant. Az épületek egy-két emeletesek és azok közül is minden második elhagyatott és csődbe ment. Ami nyitva van, az is rozzant és ami nem esett jól, hogy nem volt egy szép sétálóutca sem, alig sétáltam.”
HEL Petra elmesélte, hogy az egyik legmeglepőbb tapasztalás az volt, hogy sehol nincs közvilágítás, este 6 óra után gyakorlatilag sötét van és sehol nem lehet látni semmit.
Ezzel kapcsolatban volt egy érdekes sztorink, amikor egy hegyen lévő buddhista templomból vélhetően rossz irányban indultunk el lefelé és rossz helyen lyukadtunk ki. Ugyan volt egy sofőrünk, de nem tudtuk elmondani neki, hogy hol vagyunk, teljesen eltévedtünk. Alaposan megijedtünk, telefon nem volt nálam, már azon viccelődtünk, hogy biztos itt fogják elvinni a vesémet
- mondta nevetve, ugyanakkor hozzátette, végül egy helybéli ember segített nekik eligazodni és elmagyarázta, hogyan jutnak vissza. Érdekesség, hogy az ottaniak ún. tuktukkal közlekednek (motoros riska), s bár nagyon céltudatosan vezetnek és rengeteget dudálnak, mégsincs sehol baleset.
Petra továbbra sem akarta elmondani, hogy kivel utazott, így a rejtélyes idegen kilétét továbbra is homály fedi. Annyit azért elárult, hogy az úriember nem egy frissen szerzett ismertség, hanem egy régi ismerős, akivel már 2019 óta ismerik egymást, és éppen Petra születésnapján kerültek újra beszélőviszonyba. Petra külön örült annak is, hogy kintléte alatt édesapjával is tudott találkozni, mert ebben az időszakban ő is a távoli szigeten nyaralt. –Kicsit csalódás volt ez a kiruccanás, a tengerben is alig fürödtem, mert a legtöbb tengerparti rész elképesztően szeles és óriásiak a hullámok. Ettől függetlenül azért jól éreztem magam és nagyon tetszett, hogy elképesztően zöld az egész sziget, ennyi zöld területet egy helyen még sosem láttam. A szilvesztert nem szeretem, de az lenyűgözött, hogy milyen elképesztő embertömeg volt a tengerparton, alig bírtunk lemenni.”
Ezen kívül voltak érdekes programok is, nagyon erősen érződik, hogy a szegénység miatt mindent a turisták igényeihez próbálnak igazítani. Voltunk elefánt fürdetésen, kisteknős látogatáson és megnéztük a Yala Nemzeti Parkot is, amik mind jó élmények voltak. Ellátogattunk a Szigírijai Oroszlán sziklához is, ami egyébként az Unesco világörökség részét képezi. A tetejéig feljutni körülbelül 1200 lépcsőfok volt, azt kell mondanom, életemben nem remegett még így a térdem, olyan volt, mint a kocsonya. A mellműtét miatt egy hónapja nem edzettem és ledöbbentett a felismerés, hogy ez ennyire sokat számít.
Petra kettős érzésekkel összegezte a kalandot, vagyis semmiképpen nem hagyta volna ki és nagyon érdekes tapasztalás volt ott lenni, ugyanakkor a körülmények miatt egy picit csalódás volt neki, szerinte Sri Lankának túl jó a marketingje, túl sok a gyönyörű videó, ami erről a helyről ismeretes, a valóságban azonban egészen másképp néz ki a sziget.