kulcsár edina
Májusban ünnepelte a születésnapját a kétgyermekes anyuka, akin egyáltalán nem látszik, hogy másfél év múlva kerek évszámhoz érkezik. Béres Alexandra esetében ehhez persze nagyban hozzájárult a sport és az önelfogadás.
A sportról mindig az egészség és a jó külső jut eszünkbe. Béres Alexandra számára sosem volt probléma az, hogy hogyan néz ki, azonban neki is fel kellett ismernie a határait és kibékülnie önmagával.
„Az elfogadásnak sok rétege van, amiből nekem többet is meg kellett élnem az évek alatt, legyen az a kor múlása vagy a versenysporttól való elválás. Jó az elfogadás, és ennek híve is vagyok, de csak bizonyos szintig. Ha igényesek vagyunk önmagunkkal szemben, akkor igazán megtehetjük, hogy frissek legyünk és jól nézzünk ki. Szerintem ezért is maradt a sport az életemben, hiszen szeretem, ha olyan ruhát viselhetek, amelyben fesztelenül jól érzem magam” – kezdte Béres Alexandra a hot! magazinnak.
A közösségi oldalán rengeteg pozitív kommentet kap a külsejével és a személyiségével kapcsolatban is, azonban elsősorban nem a külvilágnak szeretne tetszeni.
Elsősorban önmagamért szeretnék kellemes külsőt teremteni, meg persze szeretek tetszeni a férjemnek. Szerencsére mindig volt valamennyi önbizalmam, de inkább visszafogott embernek tartottam magam, sosem voltam kitárulkozós.
Persze nagyon jólesik az, amikor rengeteg kedves kommentet kapok az oldalaimon. De inkább csendesebbnek tartom magam, aki nem csak a megjelenésével akar kitűnni. A külsőm csupán hitelességet ad a munkámhoz. Nagyon szép anyukám volt, aki mindig azt mondta, hogy ne a szépségéért vegyék észre és szeressék, hanem azért, ami belül van, ez pedig biztosan tőle ragadt rám” – árulta el az anyuka.
Üzent az olvasóknak
Béres Alexandra még egy jó tanácsot is küldött azoknak az olvasóinknak, akik hajlamosak az önmarcangolásra.
„Az egyensúly a legfontosabb! Tegyünk meg mindent magunkért, de fogadjuk el, hogy vannak határaink, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni, legyen az a változás vagy az elmúlás. Legyen bennünk tettvágy azért, hogy elfogadjuk, és jobban érezzük magunkat a bőrünkben!” – tette hozzá.