tóth gabi
Ismét a netezők céltáblájává vált a négygyermekes sztáranyuka! Kulcsár Edina most egy ártatlannak tűnő szépészeti beavatkozás miatt kapja az ívet.
Kulcsár Edina azóta a reflektorfényben éli az életét, amióta 2014 júliusában a fejére került az ország legszebb lányának járó korona. Onnan egyenes út vezetett a londoni Miss World világversenyre, ahol a zsűri második helyezettnek választotta és a Miss Európa címet is elnyerte. Ezzel a helyezéssel minden idők legeredményesebb magyar szépségkirálynője lett.
A zajos sikert követően az egész ország figyelhette Edina magánéletének hullámhegyeit és hullámvölgyeit. Házasságát Csutival, két gyermekének születését, majd fájdalmas válását az üzletembertől. Majd azt, ahogy beleszeretett az akkor még élettársi kapcsolatban élő rapperbe, Varga Márkba, alias G.w.M-be. Bár a volt szépségkirálynő és a vagány zenész kapcsolata már évek óta kimondottan stabil, - olyannyira, hogy Edina két gyönyörű gyermekkel és megajándékozta férjét, Márkot - így is akadnak sajnos szép számmal, akik úton-útfélen belekötnek a sztárpárba.
Hol a privát életüket bemutató reality veri ki a biztosítékot, hol az vált ki nemtetszést, hogy Kulcsár Edina gyerekei mellett is nekiindul olykor a budapesti éjszakának G.w.M-mel, hogy egy kicsit kieresszék a gőzt.
Most éppen azért érte éles kritika a négygyermekes anyukát, mert el mert menni egy kozmetikushoz új szemöldöktetoválást csináltatni. A Reddit népének nem csak az nem tetszett, hogy viszonylag rövid időn belül Edina már sokadszor változtatja meg a szemöldökét (sokak szerint teljesen feleslegesen). Az is okot adott a virtuális zúgolódásra, hogy Edinának szoptató anyukaként nem is lenne szabad alávetnie magát ilyesfajta beavatkozásnak. Sőt, egyes önjelölt szakértők szerint igényes helyen nem is vállalták volna a "varázslatot".
„Elvileg szoptat… így meg jobb helyeken meg sem csinálják a szemöldöktetkót, mert a hormonok miatt változhat a színe. Akit én kérdeztem, azt mondta a teljes szopi abbahagyása után 2-3 hónappal tud csak jó szívvel vállalni. Annyi idő kell, hogy a hormonok visszarendeződjenek. Én hittem neki mégis csak az arcomról van szó”
- írta az egyik netező.
A többiek inkább "csak" a sztáranyuka külsejébe kötöttek bele.
„Akkor már a szemhéjtetoválását is megcsináltathatná, így, hogy félig le van kopva, folyton úgy néz ki, mint aki nem mosta le rendesen a sminkjét.”
„Kár, hogy nem lett egyforma.”
„Mint egy körözési kép.”
Vélekedett a Reddit-népe, ám szerencsére, ha Edina valóban boldog G.w.M mellett, akkor fittyet hány a kritikacunamira.