RETRO RÁDIÓ

Visszavonul Liam Neeson: "Ennek muszáj véget vetni"

Létrehozva2024. 10. 25. 17:57
Frissítve2024. 10. 25. 19:05

Már azt is tudja Liam Neeson, hogy mikor búcsúzik.

Az Oscar-jelölt Liam Neeson sokáig leginkább a drámai szerepeiről volt ismert Hollywoodban, de 2008-ban minden megváltozott, ugyanis bemutatták a főszereplésével készült Elrabolva című filmet, ami egyetlen csapásra akcióhőst csinált belőle – azóta pedig szinte csak akciófilmekben szerepel, nagyjából évente hoz nekünk egy izgalmasabb alkotást.

Liam Neeson
Liam Neeson / Fotó: AFP

Liam Neeson már 72 éves és még mindig kőkemény az akciófilmekben. Viszont úgy tűnik, hogy ő már kezd egy kicsit elfáradni, ugyanis most olyasmit mondott, amivel rendesen elszomorította a rajongóit.

Liam Neeson bejelentette a visszavonulását – az akciófilmektől.

A világsztár úgy gondolja, hogy nagyjából 2025 végéig fogja csinálni az akciófilmeket, utána pedig búcsút int a műfajnak, hiába ő jelenleg az egyik legaktívabb képviselője ezeknek az alkotásoknak.

72 éves vagyok. Ennek muszáj véget vetni egy bizonyos szint után

– mondta Liam Neeson.

A színész minden bizonnyal visszatér majd a drámákhoz, bár érdekes módon a következő nagy projektje egy vígjáték lesz: ő alakítja Leslie Nielsen ikonikus karakterének új változatát a Csupasz pisztoly hamarosan érkező feldolgozásában.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.