RETRO RÁDIÓ

Ennyi volt: Jákob Zoli komoly döntést hozott, videón a bizonyíték

Létrehozva2024. 10. 15. 11:30

Jákob Zoltán elhagyta Magyarországot.

Az ország egyik leggazdagabb embere, Jákob Zoli rendkívüli népszerűségnek örvend, és ez nem csupán a vidám, kedves személyiségének köszönhető, hanem annak is, hogy sokak szerint aranyból van a szíve. Az üzletember rendszeresen segít rászorulóknak és elképesztő ajándékokkal kedveskedik a követőinek.

Jákob Zoli / Fotó: Szabolcs László

Jákob Zoli több vasat is tart a tűzben, legalábbis üzleti szempontból biztosan, hiszen a "körmöskirály" a körmök után nemrég a hajakra is elkezdett nagy erővel fókuszálni, éppen ezért most komoly döntést hozott és elhagyta Magyarországot – persze jó oka volt erre, hiszen Londonba látogatott a szépségkiállításra.

Jákob Zoli megosztotta, hogy a londoni szállásának ablakából nagyon jó a panoráma, hiszen még az ikonikus emeletes buszokat is látja, ráadásul egy hamisítatlan angol pubba is betért, ahol a videó alapján egy különleges, "füstölgő" italt is elfogyasztott.

Úgy tűnik, hogy Jákob Zoltán a Balaton körbebringázása után újabb kalandba kezdett és elindult meghódítani Londont. Azt egyelőre nem árulta el, hogy meddig marad kint, de a felvétel alapján biztos, hogy nagyon jól érzi magát, és kihozza a maximumot a kiruccanásból – akit érdekel, itt tekintheti meg a videóját:

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.