Létrehozva: 2024.10.03. 16:30

55 évesen is bombázó Gwen Stefani: fotókon akkor és most

A dögös énekesnő már a 2000-es évek eleje óta igazi ikon, és férfiak ezreinek álma, ma is épp olyan dögös, mint akkor. Gwen Stefani nem csak tehetséges énekes és dalszerző, de színésznő és mindemellett édesanya is. A rengeteg feladat ellenére azonban úgy tűnik, az elmúlt 20 évben mit sem öregedett, most megmutatjuk milyen volt akkor és most.

Gwen Stefani zenekara 1986-ban indult, amikor testvérével és barátaikkal elkezdtek együtt zenélni No Doubt néven. A csapat kezdetben nem volt túl sikeres, így többször majdnem feladták, de végül a 2000-es évek elejére elérték a világhírt. Gwen igazi csillaggá vált, akinek a lábai előtt hevertek a férfiak, ahogy még ma is, hiszen az elmúlt 20 évben szinte semmit nem változott, annak ellenére, hogy rengeteget dolgozik, túl van egy váláson és három fiút is nevel. 

Singer Gwen Stefani
Gwen Stefani dalaival robban be a köztudatba, de emellett kevesen tudják, hogy színésznőként is tevékenykedik Fotó: Kathy Hutchins / Northfoto

Ha Gwen Stefaniról van szó, legtöbbeknek a Don't Speak című ikonikussá vált sláger jut eszébe, nem véletlenül, hiszen ez a dal is azon a lemezen szerepelt, amely meghozta a No Doubt-nak és Stefaninak a világszintű sikert. És ugyan voltak kevésbé sikeres albumaik, a zenekar 1986-os alapítása óta még ma is létezik és nem csak koncerteznek, de folyton újabb és újabb dalokon dolgoznak.

2019 People's Choice Awards
Gwen Stefani Blake Shelton mellett találta meg a boldogságot válása után Fotó: Birdie Thompson / Northfoto

Gwen Stefani gyerekei a legnagyobb rajongói

A tehetséges énekes-színésznő első férje Gavin Rossdale volt, akivel 2002-ben kötötték össze az életüket, majd miután férje megcsalta, 2015-ben viharos körülmények között elváltak. A sztárpárnak három fia született, akik közül a legidősebb Kingston ma már 18, öccsei pedig 16 és 10 évesek. A válás után Stefani a szintén énekes Blake Sheltonnal jött össze, akivel ma is egy párt alkotnak, sőt 2021-ben össze is házasodtak. Shelton és Stefani közösen nevelik a fiúkat, és mindig együtt örülnek az édesanya sikereinek, aki nem csak tehetséges, de gyönyörűbb is mint valaha.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek