RETRO RÁDIÓ

Máris látszik az edzés eredménye: brutális karja lett Curtisnek

Cs.G.
Szerző
Cs.G.
Létrehozva2024. 10. 29. 14:15

Már több mint három hónapja lelkiismeretesen jár edzeni és életmódot is váltott a rapper, aminek meg is van a látszata. Brutálisan kigyúrta magát Curtis, így nemcsak a dalszövegei, hanem a kinézete is még nagyobbat üt.

Curtisnek nincs oka paszkodni az utóbbi évekre, hiszen mind zenei téren, mind a magánéletben is sínen van. Hiszen sorra érkeznek az új dalok, tele van a naptára fellépésekkel, emellett pedig Curtis eljegyezte szerelmét, Barnai Juditot. A rappernek valami mégis hiányzott az életéből, ezért három hónappal ezelőtt elhatározta, hogy életmódot vált.

Curtis
Curtis komolyan vette az életmód váltását, sok mindenről lemondott a változásért Fotó: Nagy Zoltán

A zenész az Instagram-oldalán vallotta be, hogy majdnem 116 kiló volt, de elindult a változás útján és rengeteg feleslegtől szabadult meg. Curtis rendszeresen jelentkezik be az edzőteremből, ahol komoly elszántsággal emelgeti a súlyokat. A napokban viszont már a stúdióból osztott meg pár képkockát, ahol brutális módon szembetűnő a változás. Hiszen itt már egy teljesen új Curtist láthatunk, akinek nemcsak a szövege, hanem a kinézete is nagyot üt.

Eltökélten edz Curtis 

Curtis arról eddig nem beszélt, hogy pontosan hány kilótól szeretne megszabadulni, vagy hogy mennyi izmot szeretne felkapni magára, ennek pedig egyetlen oka lehet: nincs kitűzött cél, valószínűleg akkor érzi majd azt, hogy elérte amit szeretett volna, ha belenéz a tükörbe és egy olyan férfi néz vele szembe, aki jól érzi magát a saját bőrében. Hogy ez a pillanat mikor jön el, azt majd eldönti az idő. Mindenesetre nem lennénk meglepve azon, ha jövő nyáron már egy sokkal fittebb rapper állna a fesztiválok színpadján, mint akit idén láttunk, és minden bizonnyal Curtis jegyese is örömmel fogadja majd a változást. Egy biztos, a zenész lelkiismeretesen, mindent megtesz a változás érdekében.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.