RETRO RÁDIÓ

Ez tényleg Ördög Nóra lenne? Meglepő fotó került ki a TV2 sztárjáról

Létrehozva2024. 08. 17. 18:52

Így még talán sosem láthattuk Ördög Nórát.

A TV2 egyik legfényesebben tündöklő csillaga, Ördög Nóra szinte folyamatosan a képernyőn van és sikeresebbnél sikeresebb műsorokkal szórakoztatja a közönséget. Ő egy igazi profi, aki mindig felkészült, mindent a kezében tart, ráadásul közben kecses, határozott és gyönyörű is – nem hiába rajonganak érte olyan sokan.

NZ1_4308
Ördög Nóra / Fotó: Nagy Zoltán

Ördög Nóra boldog házasságban él a sztárfotósként ismert férjével, Nánási Pállal, akivel már két közös gyermeke született. Annyira harmonikus a kapcsolatuk, hogy még üzleti vállalkozásokba is belecsaptak együtt, a Balaton mellett is több egységük van, amit nagy lelkesedéssel visznek, babusgatnak.

A közös közösségi oldalukon, a Nánásiék profilon jelentették be, hogy milyen különleges esemény lesz az egyik egységükben, a poszthoz mellékelt fotó pedig sokakat meglepett, ugyanis úgy láthatjuk rajta Ördög Nórát, ahogy eddig talán még soha – sőt, sokan egyből szinte fel sem ismerték őt.

Ördög Nóra a világ legnagyobb vigyorával mosolyog, szinte az összes foga látszik, a szemei pedig aprócska csíkokra zsugorodtak – a kommentelők egyenesen imádják a fotót.

A legtöbben azt írták, hogy a fiatalabb Ördög Nórára emlékezteti őket ez a felvétel, abban pedig mindenki egyetértett, hogy nagyon jól áll neki ez az önfeledt, boldog, mosolygós arc, amitől csak szebbé vált:

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.