tóth gabi
10 éve hunyt el Bajor Imre, de gyermekei viszik tovább nevét, míg Lili színészként dolgozik, fia a háttérben szeret munkálkodni. Azonban nemcsak a színház és a filmek világában találta meg önmagát Bajor Marcell, aki Eliezer néven Európa szerte ismert dj is.
Bajor Imre fantasztikus színész és humorista volt, aki már 19 éves korában lépett a világot jelentő deszkákra. Mindenki Kicsihuszárja több elismerést is magáénak tudhatott, hiszen többek között a Karinthy-gyűrűt is megkapta. Az egész ország gyászolta, amikor 10 évvel ezelőtt komoly betegsége következtében elhunyt. Bajor Imrének két gyermeke született Hámori Eszter színésznőtől, Lili és Marcell. Mint az ismert, Bajor Imre idősebb gyermeke folytatta szülei hivatását és színésznőként dolgozik, míg testvére inkább a háttérben, a kamera másik oldalán találta meg a hivatását.
Bárki ránéz Bajor Imre fiára, rögtön a színész vonásai elevenednek meg. Hiszen a 28 éves Marcell nemcsak nevét örökölte édesapjától, hanem tekintetében, mosolyában is emlékeztet a 2014-ben elhunyt színészre. Sőt még a bajszát is hasonlóan hordja, mint híres édesapja. Marci kerüli a kamerákat, és nem szívesen szerepel a lapok hasábjain, igyekszik édesapja árnyékát elkerülni. De az emberek szórakoztatása sem ismeretlen számára, mert aki rendszeresen jár a fővárosban szórakozni, az egy-egy budapesti buliban valószínű, hogy találkozhatott vele. Ugyanis Marcell lemezlovasként is sikeresnek mondhatja magát. Eliezer néven már több külföldi buliban is megfordult, többek között Németországban, Amszterdamban, és természetesen fővárosunkban is számtalanszor nyomja a fiataloknak a talpalávalót.
Bajor Imre emlékét a család mellett a rajongók is hűen ápolják. Tavaly a Bors egyik olvasója számolt be arról, hogy is nézett ki egy évvel ezelőtt a sír.
Amióta az eszemet tudom, nagy tisztelője voltam Bajor Imrének, igaz, sosem adatott meg, hogy személyesen is találkozzak vele. A halála mégis érzékenyen érintett. Szombat kora reggel egy közeli hozzátartozóm sírjánál voltam a Farkasréti temetőben, de tettem egy kis kitérőt a művészparcella felé. Sajnos a hétvégi pusztító viharok egyik sírnak sem tettek jót, de Bajoré rendezettnek tűnt
– sóhajtott olvasónk, Katica, aki egy képet is készített a Kicsihuszár nyughelyéről.