tóth gabi
Nincs olyan ember, aki ne ismerné korunk egyik legnagyobb popdívájának nevét, aki korát meghazudtoló frissességgel és külsővel még mindig az egyik legnépszerűbb címlapsztár. Jennifer Lopez éppen ma ünnepli 55. születésnapját!
Jennifer Lopez az elmúlt években leginkább magánéletével hívta fel magára a figyelmet, Ben Affleck-kel való házassága ugyanis folyamatosan reflektorfényben van. Pályafutása kiemelkedő, a világ egyik legbefolyásosabb nőjének is tartják.
A díva New Yorkban született, szülei puerto ricó-iak, így már gyerekkorától kezdve beszélt spanyolul és angolul is. Táncosként kezdte pályafutását, később televíziós- és filmszerepeivel színésznőként vált ismertté. Zenei karrierje 1998-ban indult, első lemeze azonnal az amerikai Top10-es listán debütált, hétmillió példány kelt el belőle a világon, amellyel örökre beleírta magát a zenei történelembe. J.Lo innentől kezdve folyamatosan adta ki a lemezeit, mindegyiket elsöprő sikerrel. A színészettel már korai éveiben is próbálkozott, eleinte még felejthető szerepekben tűnt fel, később a Dalok szárnyán című film hozta meg az első nagyobb sikert, amelyért Golden Globe-díjra is jelölték. 2004-ben a Will és Grace című vígjátéksorozat hetedik évadában még saját magát is alakította. Többször jelölték Grammy- és Golden Globe-díjra.
A szépség életébe többször is beköszöntött a szerelem, több híresség és két villámházasság után Marc Anthony oldalán kötött ki, akivel egy évtizeden keresztül alkottak egy párt, ő az, akit Jennifer igazi férjként tart számon. 2008-ban ikergyermekeik születtek. Jelenlegi férje Ben Affleck, akivel első körben 2002-ben ismerkedett meg a Gengszter románc című film forgatásán, ekkor az énekesnő még házas volt, csak a hivatalos válás után kezdtek nyilvánosan is együtt mutatkozni. 2004-ben szakítottak, míg végül 2021-ben újra egymás mellé sodorta őket az élet, azóta össze is házasodtak. Botrányos megjelenéseikről és Affleck alkoholproblémáiról tól azóta is hangos a sajtó, bár Lopez erről rendkívül keveset nyilatkozik.
Íme a színész-énekesnő legszebb pillanatai: