RETRO RÁDIÓ

Kiderült az igazság: valójában ezért ment tönkre Sofia Vergara házassága

Létrehozva2024. 07. 18. 16:30

Sofia Vergara exférje most tiszta vizet öntött a pohárba.

Tavaly nyáron szinte mindenkit sokkolt, mikor kiderült, hogy válik Hollywood legszebb sztárpárja, Sofia Vergara és Joe Manganiello. A Modern család gyönyörű színésznője és a True Blood jóképű színésze 2015-ben házasodtak össze, 2024-ben pedig hivatalosan is kimondták a bíróságon a válásukat.

Joe Manganiello, Sofia Vergara
Joe Manganiello és Sofia Vergara / Fotó: AFP

Rengeteg helyen lehetett hallani azt a pletykát, hogy azért ment tönkre a házasságuk, mert Joe Manganiello gyereket szeretett volna Sofia Vergarától, de a színésznő nem akart már gyermeket vállalni, mivel úgy érezte, hogy 50 év fölött már felelőtlenség lenne kitennie ennek a testét, és persze a születendő babát is – most kiderült, hogy az igazság nagyon távol áll ettől.

Joe Manganiello egy friss interjúban elmondta, hogy nem a gyerektéma miatt mentek szét, hiszen hosszú ideig próbálkoztak, de sajnos nem jött össze nekik, és nagyon rosszul esik neki, hogy olyan képet állítottak be róla a bulvárlapok, mintha ő ultimátumot adott volna Sofia Vergarának.

Joe Manganiello elmondta, hogy azért váltak el Sofia Vergarával, mert egyszerűen megváltoztak, más irányba ment el az életük – ez pedig sokakkal megesik.

Vagyis most bebizonyosodott, hogy csak alaptalan pletyka volt a gyerekvállalásos dolog, egyszerűen csak kiszerettek egymásból.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.