Létrehozva: 2024.06.18.

Házasság első látásra: Féltették Andristól új barátnőjét

Nemrégiben állt nyilvánosság elé Andris és új párja, Réka. A Házasság első látásra sztárja és kedvese már közel 8 hónapja alkotnak egy párt, hiszen a műsor forgatása után találtak egymásra, ám az adások végéig, azaz több mint fél évig titkolniuk kellett a kapcsolatukat. Ez alatt az idő alatt azonban bemutatták egymást a szüleiknek és a barátaiknak is.

Andris és Petra kapcsolata igencsak viharos volt a Házasság első látásra kísérlete során, így nem csoda, hogy a végén a válás mellett döntöttek. Andris azonban nem bánkódott sokáig tönkrement házasságán, hiszen a forgatás után nem sokkal rátalált a szerelem. Új párjával, Rékával a kapcsolatuk szélsebesen halad előre és bár hosszú hónapokig titkolózniuk kellett, úgy látszik, ezt az akadályt is sikerrel vették. A két fiatal már kapcsolatuk elején, mindössze 6 hét után össze is költözött, sőt a családnak és barátoknak is bemutatták egymást. Bár Andris nem állt túl jól a nézők szemében a műsor után, most kiderült, milyen hatással volt ez Réka barátnőinek véleményére.

Házasság első látásra Andris és új párja Réka
A Házasság első látásra sztárjára nem néztek jó szemmel a műsor után / Fotó: Kabai András

A TV2 sztárja és szerelme már a karácsonyt is együtt töltötték Andris családjánál, így az is kiderült, a szülők áldásukat adják-e a friss kapcsolatra.

A karácsonyt együtt töltöttük, a szüleimmel akkor találkozott Réka először. Befogadóak voltak vele, bár a szüleim eddig minden barátnőmet elfogadták. De miután megismerték, mondták, hogy nagyon aranyos és házias, látszik rajta, hogy szeret engem és nekik ez elég, ahhoz, hogy tudják, hogy jó helyen vagyok

– mesélte Andris boldogan.

A Házasság első látásra műsor Andrisra nem vetett jó fényt

Réka barátnői nehezebb esetek voltak, mert bár néhányukkal már találkozhatott Andris a műsor adásba kerülése előtt, volt akiket csak utána tudott megismerni, így mondhatni hátrányból indult a Petrával való viselkedése miatt.

A közvetlen közeli barátnőivel már volt lehetőségem a műsor kezdete előtt találkozni, ezért ők teljesen más oldalamat ismerték meg és a tévében is más szemmel néztek emiatt. Inkább Rékát kérdezgették sokszor, hogy ő hogy éli meg ezt. A távolabbi barátnői voltak inkább, akik rákérdeztek nála, hogy tényleg ilyen vagyok-e, de persze elmondta, hogy nem és miután meg is ismertek, ezen mindenki túllépett. A közvetlen környezete már ismer engem annyira, hogy tudják, hogy az adásokban egy teljesen másik Andrist látnak, amit Petra hozott ki belőlem, nem pedig azt, amilyen a valóságban vagyok

– mesélte a DJ. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek