RETRO RÁDIÓ

Curtis nagyon veszélyes helyzetbe sodorta magát

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2024. 06. 02. 09:30

A rapper híres arról, hogy sosem hátrál meg, ha egyszer elkezdett valamit, azt akkor is befejezi, ha teljesen alkalmatlanok a körülmények.

Curtis nem ijedős fajta, sőt! Talán még kedvét is leli abban, hogy olyan dolgokat vigyen véghez, melyektől mások már rég meghátráltak volna. Ez történt péntek este Kaposvárott is, ahol a zenész ítéletidőben állt színpadra, de még akkor sem volt hajlandó abbahagyni a bulit, amikor már konkrét életveszélyben volt az elektromos berendezések között.

Curtis Bochkor szülinap
Ha Curtis felmegy a színpadra, onnan senki és semmi sem tudja lehozni idő előtt (Fotó: Bors)

Nem éppen ideális körülmények

Nyomós oka van annak, hogy nagy esőben félbeszakítanak egy koncertet, vagy épp el sem kezd játszani a zenekar. A színpadokon megszólaló hangszerek, a mikrofonok, erősítők, hangfalak és a fények ugyanis nagyfeszültségű áram alatt vannak, aminek – talán ezt nem is kell magyarázni – nagyon nem tesz jót a víz… A hangszerek és a mikrofonok, ha megáznak, ráznak. Bár a rögtönzött fóliás lefedés valamennyire visszatartja a vizet, már a túl párás levegő is komoly gondot okozhat a technikának. Így teljesen érthető, ha a szervezők a nem ideális időjárási körülmények miatt lefújnak egy bulit.

No de ez nem vonatkozik Curtisre és – fontos megemlíteni – a kaposvári közönségre, akik pénteken este egész egyszerűen nem voltak hajlandók félbeszakítani a bulit, pedig lett volna rá okuk. Iszonyatos vihar csapott le ugyanis a koncert közben a Somogy vármegyei településre… A nézők viszont nem indultak haza, ernyőket nyitottak, Curtis pedig kint állt a színpadon és rendíthetetlenül énekelt, rappelt nekik.

Curtis Kaposváron mindent megtett a szórakoztatásért (Fotó: Instagram)

Katarzis

A helyszíni tudósítások szerint a koncert frenetikus élmény volt minden résztvevőnek, bőrig ázott emberek táncoltak a sárban, Curtis pedig csurom vizesen letolta az egész bulit, a kezében az áram alatt lévő mikrofonnal… A hírek szerint két ember ment úgy haza erről a koncertről, akik úgy érezték, hogy soha többé nem akarnak ilyenben részt venni: az egyik a fény- a másik a hangtechnikáért felelős szakember. Nekik ez iszonyatosan stresszes élmény lehetett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.