Létrehozva: 2024.06.23.

Bárány Attila reagált a "gyökér, agyalágyult" kommentekre

A népszerű DJ elmondta, hogy zavarja-e, ha gusztustalanul beszélnek róla.

Magyarország egyik legtöbb ideje tevékenykedő és legismertebb lemezlovasa, Bárány Attila nemrég a Facebook oldalán öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, hogy mit szól a "gyökér", "agyalágyult" kommentekhez, amiket időnként kapni szokott a rosszakaróitól – sokakat meglepett a reakciója.

Bárány Attila
Fotó: Bárány Attila

Sokan kérdezik tőlem, hogy nem zavar, ha gusztustalanul beszélnek rólam, idézem: gyökér, agyalágyult kommenteket írnak?

Ha hiszitek, ha nem, egyáltalán nem érdekel. De a sok sötét fel sem fogja, hogy ezzel csak maguknak ártanak. Hogy miért? Mert aki szeret, az nem fog kevésbé szeretni csak azért , mert ők fröcsögnek, inkább csak fáj nekik, ha engem bántanak, vagyis megerősítik a köteléket, köztük és közöttem. Ők pedig senki által sem lesznek szeretve, hiszen igazából keresnivalójuk sem lenne azokon a platformokon. Hiszen, ha valaki utál, minek nézi, hallgatja a live-omat? Miért nem hoznak létre már akkor egy olyan profilt, mint más ismert személyek esetében, Bárány Attilát utálók oldala? Sok sikert hozzá! Én biztos nem fogok odamenni, mint ahogy tulajdonképpen nekik sem lenne semmi keresnivalójuk az én oldalaimon.

100 szónak is 1 a vége, én nem fogok senki kedvééért változtatni a stílusomon. Nem akarok megfelelni másoknak. Mert akinek így nem tetszem, azok sosem fognak igazán kedvelni. Én így érzem magam jól a bőrömben. Nincs bennem semmilyen megfelelési kényszer. Arról pedig, hogy ez kell-e valakinek, hogy erre van egy egyáltalán igény, szerintem 35 (ami egyébként 42) év után erről teljesen felesleges vitát nyitni.

Ui:

Köszönöm az akaratlan segítséget és azt üzenem nekik, hogy jól érzem magam a bőrömben és senki kedvéért sem fogok változtatni ezen a maradék pár évemre

– Írta Bárány Attila, aki jóval higgadtabban reagált, mint egyes celebek, akik rendszeresen kikelnek magukból a támadások miatt.

Itt lehet megtekinteni a DJ teljes posztját:

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek