tóth gabi
Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő a hollywood-i legnagyobb nevek között foglal helyet, megszámlálhatatlan sok filmszerepe közül mindenki kedvére válogathat, melyiket tartja kedvenceként számon. Angelina Jolie június 4-én ünnepli negyvenkilencedik születésnapját, galériánkban fontosabb pillanatait gyűjtöttük össze.
Angelina Jolie magánélete majdnem annyira, ha nem jobban érdekli a nyilvánosságot, mint filmjei, a színésznő ugyanis karrierje mellett olyan életutat járt be, amellyel nem sokan büszkélkedhetnek. Brad Pittel való házassága mai napig foglalkoztatja a rajongókat.
Szülei színészek voltak, Angelinát azonban csak édesanyja inspirálta, aki viszont lemondott színészi karrierjéről, mert válásuk után két gyerekével New Yorkba költözött. Tizenegy éves volt, mikor visszaköltöztek Los Angelesbe, ekkor kezdett színészetet tanulni. Gimnazistaként magányos volt, saját bevallása szerint különcnek érezte magát. Néhány évvel később a színitanodát is otthagyta és temetkezési vállalkozó akart lenni. Apjával nem volt jó viszonya, nevét is elhagyta, eredetileg Angelia Jolie Woight néven született. Ebben az időben kezdett modellkedéssel is foglalkozni, sikerei miatt két évvel később a színészethez is visszatért.
Rengeteg kisebb szerep után az áttörést az 1997-es év hozta meg számára, amikor a George Wallace című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat kapott és Emmy-díjra is jelölték, egy évvel később a Kifutó a semmibe című filmért szintén Golden Globe-ot kapott. 2001-es Lara Croft: Tom Raider című filmje végül az igazi nemzetközi sikereket is meghozta a konyhára, őrületes kasszasikerrel. Jolie sikert sikerre halmozott, a Wanted, Elcserélt életek, Salt ügynök, Az utazó, Mr. és Mrs. Smith című filmjei a legismertebbek, utóbbiban például Brad Pitt feleségét alakította, akivel a forgatások alatt össze is melegedtek, így Pitt elvált Jennifer Anistontól. 2005-től egy párt alkottak, 2014-ben összeházasodtak, de 2016-ban Angelina válókeresetet adott be. A sztárpár hat gyermeket nevelt közösen: három örökbefogadott és három közös gyermeket. Kapcsolatuk és válásuk elképesztő figyelmet kapott a világ minden táján. Angelina Jolie az FHM férfimagazin a világ 100 legszexisebb nője listáján 2003 és 2010 között folyamatosan szerepelt. Később rendezőként is debütált, amit sokkal inkább magáénak érzett, mint a színészkedést.
Galériánkban összegyűjtöttük élete legfontosabb pillanatait: