tóth gabi
Nem mindennapi szenvedélyének hódol a rapper, saját palántákat termeszt a családnak. Young G Béci szerint nem csak spirituális kikapcsolódás, de így a gyerekeinek is szívesebben adja saját bio zöldségeit.
Young G Béci mindennapjait a család, a stúdió, és a munka tölti ki, de szerencsére hobbijára is jut ideje. A rappernek nagyon érdekes, és egyben mindennapi passziója van. Béci ugyanis házilag termeszt paprikát, paradicsomot és különböző fűszernövényeket. A Ripost megkeresésére Béci mosolyogva mesélt arról, honnan is indult ez a szenvedélye a saját termesztésű növények iránt.
Anno mikor már zenéltem, de még a Való Világ előtt, Leányfalun és Békásmegyeren is voltak zöldséges standjaim. Az egyik helyszínen volt mellettem egy bácsika, sajnos már nem emlékszem a nevére, de mindig voltak palántái.
„Egyik alkalommal vittem haza, és otthon a kertben nevelgettem őket” – emlékezett vissza a rapper, aki elmondta, hogy most 39 évesen ismét belevágott, és lányaival együtt gondozzák a növényeket.
„Szeretem, ha a semmiből lesz valami. Ez az élet olyan, mint a zene, egy dalszövegből, egy zenei alapból indul, és akár videóklip is készül belőle, ha sokat gondozza az ember.
Idén nem az első, tavaly már belekezdtem ebbe a kertészkedésbe, csak akkor sokat utaztunk, és ilyen esetben kellene egy csepegtető rendszer.
Csináltam is egy palackból, de nem volt az igazi. Nagy örömünkre azért hozott termést, és imádtuk, mert finom volt” – mesélte Young G Béci.
Szerencsére a rappernek idén sokkal több ideje lesz idén erre hobbijára, mert csak belföldön terveznek nyaralni a sok fellépés és munka miatt. Persze Béci egyrészt kikapcsolódásként tekint erre, valamint pontosan tudják majd, milyen étel kerül az asztalukra. Nem meglepő módon az otthoni veteményesre nem kell egyedül figyelnie, mert lányaival, Napsival és Rebivel gondozzák.
„Több szempontból is jó lesz, ha hozzák a termésüket majd. Elsősorban, mert kemikália-mentesek, teljesen biok lesznek, így pontosan tudjuk, milyen. Valamint a gyerekek is nyugodt szívvel odamehetnek és letéphetnek egyet akár. Másodsorban pedig spirituálisan kikapcsol, jó érzéssel tölti el az embert” – mesélte lelkesedéssel Béci.