RETRO RÁDIÓ

Balin is inkább a sajtburgert választja a Nagy Ő sztárja

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2024. 05. 30. 12:00

Péntek-Gyulai Virág nemrég járt Balin, ahova már régóta szeretett volna eljutni és most egy szépségverseny által kapott rá lehetőséget. A Nagy Ő című párkereső reality sztárja ezt egy igazán csajos nyaralással is egybekötötte. Úgy látszik azonban, Virág nem lett az indonéz gasztronómia nagy rajongója, lapunknak azt is elárulta, miért.

Péntek-Gyulai Virág, a Nagy Ő sztárja egy szépségverseny miatt utazott Balira, ahol a megmérettetés után még pihent pár napot a barátnőivel. Virág a versenyen a Miss Classy Model Global címet zsebelhette be, ami után jöhetett a jól megérdemelt nyaralás. A TV2 sztárjának nagyon tetszett a bali kultúra, de, úgy tűnik, az indonéz gasztronómia nem lett a kedvence, és inkább maradt a már jól megszokott McDonald’snál.

Nagy Ő Virág 293A5906
A Nagy Ő sztárja Balin nyaralt, de nem nyűgözték le a helyi ételek (Fotó: Szabolcs László)

Bár kevesen gondolnák, a csinos modell nagyon szereti a hasát, így Balin sem fogta vissza magát, annak ellenére, hogy a helyi ételek nem nyűgözték le:

Reggeltől estig ettem ott igazából. Bár a helyi kaják annyira nem az én ízvilágom voltak, volt, ami finom volt, de volt olyan is, ami nekem nem ízlett. Nem annyira szeretem a nagyon fűszeres, csípős szószos ételeket. Ezen kívül nagyon sok rizst esznek, amit én nem kívántam. Annyi rizst ettem az elmúlt három évben a fitneszversenyek miatt, hogy már sokszor nem esik jól.

A Nagy Ő sztárja a sajtburgerben most sem csalódott

„A Kopi Luwak kávét is megkóstoltuk, ami az a híres cibetmacskakávé. De bitang erős szerintem, úgyhogy maradok a cappuccinónál” – tette még hozzá nevetve.

Virág úgy döntött, a helyi mekit sem hagyhatja ki, amiben nem is csalódott:

Találtam McDonald’sot is, úgyhogy oda is elmentem, mert én ha külföldre megyek, mindig kipróbálom a helyi mekit is. Voltak ott különlegességek is, de én a standard dupla sajtburgernél maradtam. Kíváncsi voltam, hogy ugyanolyan-e, mint nálunk, de szerintem igen.

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.