Létrehozva: 2024.05.28.

Czippán Anett felrúgta a szabályokat

A műsorvezető gyermekei érdekében cselekedett, elmondta a részleteket.

A gyereknap nem csak a kicsiknek, de szüleiknek is nagyon fontos. Így van ezzel Czippán Anett, a Trendmánia műsorvezetője is, akinek saját szülei is mindig emlékezetessé tették május utolsó vasárnapját.

Czippán Anett fiaival (kizárólag 2024. gyereknapi cikkhez használható)
Czippán Anett és a fiúk csaptak egy remek délutánt – Fotó: Ripost/ Czippán Anett 

A szüleim engem ilyenkor mindig elvittek bringóhintózni a Margitszigetre, és más gyereknapi programokra. A Kölyökidővel pedig értelemszerűen kiemelt esemény volt, előfordult, hogy egész délelőtt élő adásban voltunk. Szóval nekem bevésődött, hogy a gyereknap nagyon fontos

– kezdte Anett a Ripost-nak.

Amióta pedig anyuka, még kiemeltebb szerepe van ennek, szerinte még nagyobb feneket is kerít ennek, mint a legtöbb szülő, hiszen a közös élményeken túl valami aprósággal is meglepi fiait. Ám idén érdekes helyzetbe került, hiszen a múlt héten a fiúknak apás hétvégéjük volt, így az édesanya formabontó ötlettel állt elő.

„Ilyenkor extrém megoldások kellenek: pénteken tartottunk gyereknapi délutánt és estét. Meglátogattuk a Madame Tussaud panoptikumot, amit Olivér és Soma nagyon élveztek, aztán elmentünk minigolfozni, majd beültünk hármasban egy étterembe vacsorázni, szóval hulla fáradtan dőltünk be az ágyba a nap végén” – mesélte az édesanya.

Czippán Anett meggondolta magát

És bár idén úgy volt, hogy a fiúk nem kapnak ajándékot, Anett anyai szíve nem tudott engedelmeskedni ennek az elhatározásnak.

„Soma nagyon szeretett volna egy hordozható hangszórót, hogy biciklizés közben szólhasson a zene. Olivér pedig egy komoly számológépet kapott, mert lassan szüksége lesz rá az iskolában.”

A fiúk nagyon szerencsések, nem csak azért, mert anyukájuknak sikerült már pénteken időt szakítania a gyereknapozásra, de vasárnap az apukáikkal is folytathatták a mulatozást.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek