RETRO RÁDIÓ

Követői segítségét kérte Vastag Csaba felesége

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 04. 24. 17:45

Vannak olyan pillanatok, amikor bizony tanácstalan az ember, és inkább a nyilvánosság felé intézi a kérdését. Vastag Csaba felesége ezt tette, és úgy néz ki, a nép jól döntött.

Meglepő kérdéssel fordult követőihez Vastagné Domján Evelin. Vastag Csaba felesége ugyanis egy új korszak eljöveteléről adott hírt a közösségi médiában, hiszen egy igen kardinális kérdésben kérte a rajongók segítségét.

Vastag Csaba felesége, Vastagné Domján Evelin
Vastag Csaba feleségének követői elsöprő többséggel döntöttek - Fotó: instagram

Legalábbis ha egy lány új hajat vágat magának, az valami újnak a kezdetét jelentheti. Evelin ugyanis megunta a mostani frizuráját, és úgy döntött, profikhoz fordul. Ezzel kapcsolatban megkérdezte követőit, szerintük melyik hajkorona állna neki a legjobban, ők pedig egyértelműen döntöttek.

Még Vastag Csaba is örül a végeredménynek

Szerencsére Evelin követői azonnal megindultak, és szép számmal leadták a voksukat, így végül egyértelműen, 

67% - 33% arányban győzött a frufru,

így a feleség már biztos tervvel mehetett Hajas Lászlóhoz. Magáról a folyamatról is megosztott egy fotót Evelin, aki szabályosan szerelmes a frufrujába, és úgy néz ki, a követőknek a tetszését is elnyerte, hiszen csak dicsérő hozzászólásokat láthatunk a bejegyzése alatt. Kevés olyan házaspár van ma Magyarországon, akik ennyire nyíltan kimutatják a másik iránti szeretetüket, de Vastagék abszolút ebbe a mezőnybe tartoznak, így nem véletlen, hogy Vastagné Domján Evelin új frizuráját még férje, Vastag Csaba sem hagyta szó nélkül, és sajátos módon reagálta le a történteket.

Ilyen jó haja még sohasem volt

 – reagálta le Csabi felesége új frizuráját, majd egy puszival fejezte ki tetszését felesége irányába, ezzel is kimaxolva a cukiságfaktort. Vastagék 2023 májusában házasodtak össze, amit egy ország követett csillogó szemekkel.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.