tóth gabi
Nem olyan Tilla külföldi kiruccanása, mint amilyennek gondolta.
A TV2 ikonikus műsorvezetője, Till Attila, vagyis Tilla nemrég tért haza külföldről, ugyanis ő is szerepelni fog az Ázsia Expressz következő évadában, amit már le is forgattak. A kalandrealityben nem más lesz a párja, mint a szintén legendás Stohl András, így mindenképp érdemes lesz majd nézni az izgalmasnak ígérkező műsort.
Till Attilát két kiscica várta otthon, ami elég nagy meglepetés volt számára, de nem bánta, azóta is vígan elvan velük a kertben. Most viszont ismét elhagyta Magyarországot, ugyanis meccsre ment a fiával, ráadásul a gyönyörű, általában napos, meleg Barcelonában lesz a mérkőzés – de a híresség sajnos eléggé megszívta, ugyanis jelenleg nem éppen kedvező az időjárás a spanyol fővárosban.
Tilla bejelentkezett Barcelonából, hogy mindenki lássa: szakad az eső, 13 fok van és még a kávéját sem tudja nyugodtan meginni, ugyanis abba is jut a hatalmas esőcseppekből.
Ez persze nem törte le teljesen Till Attila lelkesedését, hiszen nagyon izgatott a meccs miatt és minden erejével szurkolni fog. Bár egyáltalán nem egy ilyen esős, csapadékos időre számított, és azért látni lehetett néha az arcán, hogy ez egy kicsikét csalódás lehet számára.
Itt lehet megnézni Tilla videóját Barcelonából: