RETRO RÁDIÓ

Minden rajongó erre várt: nagy bejelentést tett Shakira

KL
Szerző
KL
Létrehozva2024. 04. 14. 13:50

Koncertje közben tudatta az örömteli hírt.

Az utóbbi időben igazi érzelmi hullámvasútra került Shakira. Hiszen viharos körülmények között szakított férjével, Gerard Piquével, aki állítólag megcsalta őt. Az énekesnő ezt követően elköltözött tőle és a zenébe fojtotta a bánatát, aminek köszönhetően nemrégiben megjelent legújabb albuma is.

Shakira sur le plateau de l'émission "The Tonight Show Starring Jimmy Fallon" à New York
Shakira turnéra indul Fotó: Northfoto

A Las Mujeres Ya No Lloran (A nők már nem sírnak) című lemez a múlt hónapban jelent meg. A kolumbiai énekesnő hét év után adott ki új albumot, ami sorban a 12. volt. A rajongók egyik kívánsága így már teljesült azzal, hogy megjelent ez a lemez, ám egy dolog még nem teljesült számukra, de erre sem kell már tovább várni. Ugyanis Shakira most nagy bejelentést tett.

Az énekesnő Kaliforniában lépett fel a Coachella fesztiválon, ahol DJ Bizarrap fellépése váratlanul félbeszakadt, mivel megjelent a színpadon Shakira, hogy előadjanak közösen egy zenét – majd megjelent az énekesnő mögött a felirat, hogy idén végre világkörüli turnéra indul, aminek pont Kalifornia lesz az első állomása.

A rajongók valósággal kicsattantak a boldogságtól, amikor a fesztiválon a világhírű sztár bejelentette, hogy turnéra indul. Már nagyon várták ezt a pillanatot. Egyelőre nem tudni, hogy a turné mely állomásokat érint majd - írja az Unilad.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.