Létrehozva: 2024.04.16.

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

Fejes Tamás a Tankcsapda dobosa már közel 25 éve. Sokan azonban a Kincsvadászok című műsorból ismerik, mint licitálót, hiszen Tamás a zenekar mellett számos különleges saját projekttel is foglalkozik. A dobos a Palikék Világa című podcastben azonban elárulta, nagyon nehezen vállalta el a műsort, amiben Lukács Lacinak és Tillának is szerepe volt.

A Tankcsapda dobosa Fejes Tamás a TV nézőknek leginkább a Kincsvadászokból lehet ismerős, hiszen a zenekarban sokkal inkább a háttérbe húzódik. A zenész azt is elárulta, hogy miért van ez így és, hogy végül hogyan beszélték rá a műsorban való szereplésre, ami Lukács Lacinak igencsak ellenére volt.

Fejes Tamás, Kincsvadászok
Lukács Laci nem akarta, hogy Fejes Tamás szerepeljen a Kincsvadászokban (Fotó: TV2)

„Lukács alapította ezt a zenekart, én egy 10 év után szálltam be és ennek megfelelően próbálom a zenekarnak a háttér dolgait intézni, elsősorban az az én feladatom. Illetve zeneileg úgy gondolom, hogy Laci meg köztem mindig is nagyon jó volt az összhang. Az alkotói folyamatban is nagyon erősek vagyunk, de Lacitól jön a gyújtás. És az szerintem nem normális ha a dobos nagyobb bulvár arc, mint az énekes, én nem akarok túlmenni ezen a határon” – árulta el a dobos.

Mivel Tamás nem csak zenészként tevékenykedik a zenekarban, hanem a háttér-munkálatokat is ő végzi, sokan úgy gondolják ő a főnök az együttesben:

Bár nagyon sokszor rám teszik azt, hogy én vagyok a góré, ezt manapság már kikérem magamnak, mert ennek ugyanannyi előnye van mint hátránya és nagyon sok konfliktust is szülhet. Tehát Laciról szól a történet, és hogy lehetnék én annak a góréja, ami nem is rólam szól!

Fejes Tamás a doboknál
Fejes Tamás nem csak dobos, hanem a zenekar háttér embere is (Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-bihari Napló)

Fejes Tamás nem akarta vállalni a Kincsvadászokat

A dobos saját üzletei mellett nagyon ragaszkodik a zenekarhoz is, sőt mondhatni ahhoz kötődik a legjobban, de nem akarja átvenni az irányítást:

A Tankcsapda a szerelemprojektem, bár az nem az én projektem, ezt ne felejtsük el. Nagyon sokat dolgozom, mert én vagyok a háttérember. Azért is nem szoktam celebeskedni vagy ilyen jellegű dolgokat elvállalni mert nem akarom túlnőni Lacit, olyan szempontból, hogy Lukács a zenekar arca és ezért én a Kincsvadászakoban is csak úgy vagyok aposztrofálva, hogy a Tankcsapda dobosa.

„A Kincsvadászokat is megbeszéltük Lacival. Az elején mondta, hogy neki nem tetszik ez, de nem azért mert ő féltékeny erre a sztorira, hanem mert mi nem vállalunk semmiféle kereskedelmi TV-s megjelenést – vallotta be Tamás.

Végül persze sikerült meggyőzni a zenészt, ami nagyrészt Tillának is köszönhető:

Először nemet mondtam. Csak a Tilla felhívott, hogy mielőtt leteszem a szerkesztőre a telefont, hagy mondja már el mi ez, mert ő ismer engem és egy ilyen műsorról lenne szó.

„És végül úgy győztem meg Lacit, hogy mondtam, hogy hidd el, hogy ez jó lesz és a zenekaron belül Sidi is azt mondta, hogy szerinte ezzel nincsen balhé. Bakó Csabi meg, aki a sajtóért, illetve kapcsolattartásért felel a zenekarnál, kifejezetten pártolta a dolgot” – árulta el Fejes Tamás.

 

origo.hu

Sorozatgyilkosok, rengeteg szex és földönkívüli vérengzés - ezek 2024 legjobban várt sorozatai

ripost.hu

Cserpes Laura nem jönne haza Szicíliából?

borsonline.hu

Mindössze hét kérdés: képes vagy mindre hibátlanul válaszolni?

mandiner.hu

Miklósa Erika szerint „összeomlott” a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andrea „művészeti reputációja” (VIDEÓ)

ripost.hu

Figyelem! Fontos közleményt adott ki a BKK az Azahriah-koncertek kapcsán

magyarnemzet.hu

Verőcei tragédia: szigorú lépésre szánta el magát a BRFK

ripost.hu

Innen nincs visszaút: Ben Affleck szerint a házassága J-LO-val csupán egy lázálom volt

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Meg van írva a csillagokban: sikerre van ítélve ez a 4 csillagjegy

ripost.hu

Nagy a baj! Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Tetoválással gyászol Oroszlán Szonja: „Dani emlékét véglegessé tettük”

SZTÁRDZSÚSZ

Vegyes fogadtatást kapott, valóra váltotta az álmát Madonna

SZTÁRDZSÚSZ

Ekkorát nőtt Berki Krisztián és Mazsi kislánya: mindenkit levett a lábáról a kis Emma – exkluzív fotók

SZTÁRDZSÚSZ

VV Virág túlzásba esett a plasztikával a követői szerint