tóth gabi
A TV2 sztárját eddig elhalmozták korábbi kapcsolataiban. Kőgazdag Metta még tanácsot is adott a lányoknak, hogyan kímélhetik meg magukat a rossz ajándékoktól.
Kőgazdag Metta előző ősszel betekintést engedett fényűző életébe a Kőgazdag Fiatalok műsor által, amiben megismerhettük jobban, sőt az is kiderült róla, hogy nem az a felvágós fajta milliomos. Persze ettől még milliókat költ utazásokra és elég magas színvonalban éli az életet. A nőnap azonban nem az a nap, amivel tud azonosulni, ugyanis ő minden nap nőnek tartja magát.
„A nőnappal is ugyanúgy vagyok, mint általánosságban az ünnepekkel, hogy nekem ez kívül esik az érdeklődési körömön. Nagyon szép párhuzamot tudok vonni a karácsonnyal kapcsolatban, amire ugye azt mondják, hogy a szeretet ünnepe, de hát én az év 365 napján ki tudom fejezni, hogyha szeretek valakit. Szintúgy bármelyik nap tudok venni neki ajándékot, vagy meg tudom lepni valami aprósággal, vagy tudok időt tölteni a családommal” – kezdte a Ripost-nak a TV2 szépsége, aki a nemzetközi nőnapról is így vélekedik.
„Egy nőt az év bármely napján meg lehet lepni egy szép rózsacsokorral, vagy lehet neki kedveskedni a kedvenc desszertjével, de még akár lehet venni egy szép, apró ékszert is bármikor. Nem kell kijelölni az évben egy napot, amikor nyomást helyezünk magunkra, vagy másokra, hogy igenis aznap kell ajándékozni ” – mondta Metta, aki nem kedveli az erőltetett dolgokat, jobban szereti, ha valami ösztönösen, tényleg szeretetből fakad.
Metta korábbi kapcsolataiban általában sikerült kifognia az olyan férfiakat, akik nem az erőltetett ajándékozás hívei voltak.
„A korábbi kapcsolataim során mindenki tudta, hogy én nagyjából hogyan állok az ünnepekhez és abszolút hozták az én idézőjeles elvárásomnak megfelelőt. Soha nem akartam, hogy egy nap miatt hozzanak nekem ajándékot, így kifejezetten nőnapról sincs olyan dolog, ami nagyon emlékezetes lenne, mert engem általában az év többi napján is elhalmoztak az eddigi kapcsolataimban” – jegyezte meg a reality sztár, aki a nőknek azt tanácsolja, nyugodtan kommunikáljanak a férfiakkal az igényeikről, mert akkor nem tudnak hibázni fölösleges és rossz ajándékokkal.