Létrehozva: 2024.03.30.

Fantasztikus örömhírt jelentett be az Exatlon sztárja, özönlenek a gratulációk

Instagram-oldalán egy fotóval jelentette be az örömhírt az Exatlon kétszeres női győztese.

Miután megnyerte az Exatlon harmadik évadát Szente Gréti, meghívták az All Starba is. A gyönyörű Kihívó akkor mindent egy lapra tett fel: halasztott az egyetemen, még többet edzett, specifikus gyakorlatokat végzett. Meg is lett az eredménye, mert le tudta győzni a legerősebb női versenyzőnek tartott, a második széria nyertesét, Dr. Busa Gabit a döntőben. A 21 éves lány így már 30 millió forint fődíjat tudhatott a bankszámláján. De milliomosként sem volt kérdéses, hogy visszatérjen az egyetemre.

Szente Gréti
Az Exatlon sztárja lediplomázott (Fotó: Facebook)

Közgazdász diplomát szerzett az Exatlon sztárja

Szente Gréti a dominikai napfényes kalandok után örömmel tért vissza az egyetemre. Pár nappal ezelőtt pedig kézhez kapta a diplomáját, de nem is titkolja, hogy esze ágában nincs a szakmájában elhelyezkedni.

„Sokan kérdezik, hogy akkor miért ezt a szakot választottam” – kezdte lapunknak Szente Gréti. „Az a helyzet, hogy nagyon szerettem a matekot, ezért azt gondoltam, ez a szak testhezálló. De rá kellett jöjjek, hogy nem. De hogy mi szeretnék akkor lenni, majd ha nagy leszek? Erre a kérdésre nem tudok válaszolni! Jelenleg grafikát tanulok, ez amolyan ZS terv. Az az igazság, hogy rengeteg minden érdekel, de semmi sem annyira, hogy elköteleződjek mellette.” 

Persze, mondhatnák sokan, hogy azért sokkal könnyebb úgy, hogy van 30 millió forint már a számláján, mert nem kell kapkodnia eldönteni, mégis mihez kezd.

„Már korábban megszereztem a személyi edző képesítést, mert a sport az, ami viszont mindig érdekelt.”

Napi szinten része az életemnek, tervben is van, hogy újra vezessek csoportos edzéseket, mint korábban. Székesfehérvári vagyok, de felköltöztem Budapestre, akár itt, akár otthon is lehetne. Azon is gondolkoztam, hogy a pénzből nyithatnék egy edzőtermet, de egy olyat, ami komplex szolgáltatást nyújt, ahol lenne egy szakértő, aki az étrendet is összeállítaná a fogyni, vagy izmosodni vágyóknak. Szóval azért nem vagyok kétségbeesve. Főleg, hogy boldog párkapcsolatban élek! 

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek