kulcsár edina
Még decemberben tartóztatták le az Éden Hotel egykori sztárját, aki ámokfutást rendezett Budaörsön. A szakértő szerint Mandula Ádám akár több évre is börtönbe kerülhet, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettéért.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldala tavaly arról számolt be, hogy egy 33 éves férfit tartóztattak le, aki gáz- és riasztófegyverrel több lövést leadott céltalanul. Majd az intézkedő rendőrök az utcán tették ártalmatlanná az elkövetőt, akiről kiderült, hogy az Éden Hotelből is ismert, Mandula Ádám volt. A rendőri közleményből az is kiderült, hogy drog és alkohol befolyása alatt állt.
A botrányos reality-szereplőről azóta nem lehetett semmit sem tudni. Hiszen a történetek után a kedvese — aki igyekezett jó útra téríteni — is szakított Ádámmal. A Ripost megkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik hivatalos közleményben elmondták, hogy jelenleg is büntetőeljárás folyik a 33 éves férfi ellen.
M. Ádámmal szemben a Budaörsi Rendőrkapitányságon felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás
— írta válaszában a rendőrség.
Dr. Pikali Petra elmondta, hogy egy ilyen esetnek súlyos következményei is lehetnek.
Több szempontot is figyelembe kell venni, mert van egy olyan lehetőség, hogy a férfi vállalhatja azt, hogy hat hónapos kezelésre megy. Ha sikeresen teljesíti a fél évet, akkor a vádiratba nem kerül bele. Így a korábban említett felfegyverkezve elkövetett garázdaságért fele, ami így csak 3 évig terjedő szabadságvesztés lehet. Ha viszont nem teljesíti az elterelést, vagy egy éven belül már teljesítette, akkor halmazatban nullától négy és fél évig terjedő szabadságvesztés szabható ki
— tájékoztatta a Ripostot az ügyvédnő.