Létrehozva: 2024.01.17.

Marics Petinek magyarázkodnia kellett, hatalmas port kavart a legújabb fotója

Volt, aki izgatott lett, és olyan is akadt, aki durván kiakadt.

Szinte folyton fő témának számít Marics Peti szerelmi élete, főleg, mióta tavaly szakított Tóth Andival. A VALMAR énekesét legutóbb a Dancing with the Stars-os táncpartnerével, Stana Alexandrával hozták össze a szóbeszédek, most pedig olyan fotót osztott meg a közösségi oldalán, ami rendesen beindította a pletykagyárat.

Marics Peti / Fotó: Dombóvári Tamás

Marics Peti a képen Radics Gigivel látható, miközben fogják egymás kezét és olyan, mintha éppen egy forró csókra készülnének. Sokan rögtön készpénznek vették, hogy a két híresség összejött, ez pedig elég vegyes reakciókat váltott ki az emberekből, hiszen voltak, akik szerint nagyon szépen együtt, de olyan is akadt, aki durván nekiment az énekesnek.

Kicsit szánalmas, hogy összejöttetek. Mi van, Peti, gyerekes nő kell? Apa szerepre vágysz? Sok boldogságot…

– írta egy dühösnek tűnő kommentelő.

Ez a hozzászólás annyira heves volt, hogy még Marics Peti sem tudta szó nélkül hagyni, és ő maga is kommentben reagált rá, közben pedig tiszta vizet öntött a pohárba a fotóval kapcsolatban:

Ember ez egy klip 😂 ilyenkor szoktak szerepeket eljátszani tudooooood 🙃🙃 a 178 cm-emmel hidd el kosaras se vagyok 😘

Ezek alapján Marics Peti és Radics Gigi romantikázása csupán az éppen készülő klipjüknek szólt, a való életben nem jöttek össze, hiába szerepeltek együtt a Dancing with the Stars-ban, illetve hiába írták sokan, hogy mennyire összeillenek. Az biztos, hogy az énekes ezzel a poszttal jól felkavarta az állóvizet, bár az még kérdéses, hogy Radics Giginek mennyire hiányzott ez a fajta felhajtás.

Itt lehet megnézni Marics Peti nagy port kavaró posztját:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elindultak az orosz katonák, újabb helyen törhet ki véres háború

origo.hu

Bíró Ica elárulta, hogy plasztikáztatott-e valaha

borsonline.hu

Házasság első látásra: Egyre nagyobb a dráma, riasztó dolgot mondott a pszichológus

magyarnemzet.hu

Most Szoboszlai Dominik lett a Liverpool-szurkolók céltáblája

life.hu

Hűtlenek és kalandvágyók: ez a 3 csillagjegy gyakran félrelép

vg.hu

Végre: megijedtek a kormánytól az üzemanyag-kereskedők – csökkentik a benzin és a dízel árát Magyarországon

origo.hu

Újabb hírek érkeztek G.w.M betegségéről, saját életét is kockára tette - videó

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény retro kvíz: emlékszel még a régi lagzikra?

ripost.hu

Még csak 23 éves volt, elhunyt a népszerű énekesnő

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Gigi a terhességről: „A síráshoz valami komoly dolog kell”

SZTÁRDZSÚSZ

Most kaptuk: tragikus hirtelenséggel, műtét után halt meg a szépségkirálynő

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hatnak a gyógyszerek, súlyos állapotban került kórházba a sztárapuka