RETRO RÁDIÓ

„Majdnem elsírtam magam” – Rúzsa Magdi ikrei ilyen cukin fogadták a Mikulást

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 12. 10. 08:30
Frissítve2023. 12. 10. 09:10

Rúzsa Magdi nemcsak káprázatos hangjával veszi le a lábairól rajongóit, hanem imádni való ikreivel is, akiknek cukiságával egyszerűen nem lehet betelni.

A háromgyermekes édesanyát az ugyan nem érte váratlanul, hogy ikrei lesznek, hiszen több is van a családban, az viszont már igen, hogy egyből három csöppség mamája is lehet.

Rúzsa Magdi majdnem elsírta magát a Mikulás látogatása miatt Fotó: Czeglédi Zsolt

A kis Lujza, Keve és Zalán tavaly februárban látta meg a napvilágot és azóta pedig már tehetséges édesanyjuk mellett az ország szívébe is belopták magukat. Rúzsa Magdi ezúttal a Mikulás alkalmából engedett egy kis betekintést a család életébe, ami saját bevallása szerint elég érzelmesre sikeredett.

Nem várt gesztus volt a Mikulás felbukkanása 

Volt nálunk a MIKÁS! ( ahogy a gyerekek mondják) Majdnem elsírtam magam, olyan szép volt ez a nem várt gesztus. ( Már tudom, miért utazom mindig szerencsésen a koncertekre. Mert a Mikás ül a volánnál Ferenc jelmezben!)

– írta az énekesnő a fotókhoz, amelyekből még az is kiderül, hogy a kicsik még az ünnepi süti készítéséből is kivették a részüket.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.