tóth gabi
Egészen fiatalon került a reflektorfénybe a Sztárban Sztár leszek! versenyzője, azonban remekül veszi az összes mélységet és magasságot, ami a hírnévvel jár.
Kapott már olyan feladatot, amiben igazi vadmacskaként kellett teljesítenie, emiatt azt gondolná az ember, hogy tele van önbizalommal – ez azonban nem volt mindig így, amiről Nagy Alexa őszintén vallott.
"Régen nagyon gátlásos voltam, de amióta bejött a civil életembe a tánc, sikerült leküzdeni ezeket a szorongásokat. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, de megtanultam, hogy az önmarcangolás nem visz előre.
Sokszor bántottak kiskoromban a súlyom miatt, emiatt is voltak bennem hosszú ideig gátlások, amiket mára sikerült leküzdeni.
A műsorral járó hírnév mellett a megemelt nyeremény összege sem utolsó, hiszen húszmillió forintért szállnak versenybe a versenyzők. A fiatal lány egy nemes célra is szeretne költeni belőle.
"Ha sikerülne nyernem, akkor a pénznyeremény egy részét a zenébe fektetném, illetve anyagilag támogatnám a szüleimet. Rengeteget dolgoznak, hogy mindent megadjanak nekem, emiatt nem lehetek elég hálás nekik. A műsor alatt is folyamatosan támogatnak, minden élő show-n jelen vannak, és drukkolnak nekem" – árulta el Alexa a hot! magazinnak.
A hirtelen jött népszerűség amennyi örömmel jár, annyi keserűséget is okozhat. Alexa inkább pozitív hangú leveleket kap, azonban akad néhány olyan is, amikre nem tud reagálni.
"Nem használtam a közösségi felületeket, és amikor az első hetekben szinte felrobbantak az oldalaim, nagyon furcsa volt, de mára kezdem megszokni.
Egyelőre nincs senki az életemben, de szerencsére rengeteg pozitív üzenet jön.
Sajnos kapok néha olyan tisztességtelen ajánlatot, amelyik kiveri a biztosítékot. Igyekszem ezekre is kedvesen válaszolni, de amikor átesnek a ló túloldalára, azt nem igazán akarom lereagálni" – magyarázta.
Alexa a Sztárban Sztár leszek! legutóbbi adásában bújt először egy férfi bőrébe: az ABBA együttesből Björn Ulvaeust kellett alakítania. Elmondása szerint nagyon élvezte a feladatot, és várja a további férfiszerepeket.