SZTÁRDZSÚSZ

Szerző N.T.

Létrehozva: 2023.12.06.

Sírásban tört ki Csuti a kisfia miatt, ezt csinálta Medox

Csuti elolvadt kisfia gesztusától, érzelmeinek hangot is adott.

Szabó András Csuti neve az utóbbi időben főleg a Dancing with the Stars kapcsán merült fel, hiszen az ismert üzletember is ringbe szállt a győzelemért.

Szabó András, Csuti
Szabó András Csuti nem bír betelni kisfia, Medox rajzával Fotó: TV2 - Mokka

Versenyszelleme miatt ugyan nem örült neki, hogy kiesett, az azonban vigasztalta, hogy így ismét több időt tölthet gyönyörű szerelmével, Sudár Biankával, akivel nemrég még egy esküvői ruhás fotósorozatot is megosztottak.

 A legszebb ajándék az egész világon

Csutinak így természetesen kedvese mellett Kulcsár Edinával közös gyermekeire is több ideje jut, ennek apropóján most meg is osztott egy érzelmes posztot 5 éves kisfia, Medox kapcsán. Az édesapa egy rajzot mutatott meg, amelyet kisfia készített neki.

Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam. Medike ma az oviban rajzolni szeretett volna, és ezt készítette nekem! Eleve a tudat, hogy ő nekem szeretne készíteni valamit, miközben mindenki más játszik, már attól halálra bőgtem magam, de hogy egymás kezét fogva Ő, Nina és én szerepelünk rajta, az számomra a legszebb ajándék az egész világon!

– írta a fotóhoz az üzletember.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Határozatban szólítanák fel a baloldali képviselőket, ne veszélyeztessék tovább a magyar nemzeti érdekeket

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát