tóth gabi
Meglepő vallomást tett a rádiós műsorvezető, még az első barátnője előtt sem mert levetkőzni, annyira szégyellte vékony testét.
Nemrég a Retro Rádió Bochkor című műsorában a testszégyenítés volt terítéken, ugyanis Nádai Anikó kicsit rosszul fogalmazott a minap: amolyan hevenyészett biztatásként azt mondta Peller Mariannak, hogy ráférne néhány plusz kiló, hiszen „nem kicsi önképzavara van” és egyébként is azt nézte, hogy kolléganője „mennyire csontos”. Bochkor Gábor elmondta, hogy szekunder szégyent érzett az eset miatt. A téma kapcsán végül műsorvezetőtársai tőle is megkérdezték: mindig is ilyen vékony volt?
„Én mindig vékony voltam, és én szégyelltem is. Tehát takargattam, nem vetkőztem le mások előtt. Egyszer volt, talán még a németeknél voltunk, és akkor valaki azt mondta, hogy nálad lehet bordácskákat számlálni. Ha akkor, ott értettem volna azt a mondatot, akkor örökre elintézett volna egy életre” – mesélte Bochkor Gábor, aki azt is elmondta, hogy már szerencsére sokkal arányosabbnak érzi magát. Csak 30 éves korára sikerült megbékélnie a testével, addig viszont takargatta soványságát.
Persze, én elfordulva öltöztem az öltözőben, állandóan! Nem mertem levetkőzni az első nőm előtt, sötétben, meg paplan
– vallotta be Bochkor Gábor, akit meglepve hallgattak kollégái.
Bochkor Gábor Nádai Anikó miatt érzett szekunder szégyent, amikor Peller Mariannak tett egy furcsa megjegyzést, mert szerinte a műsorvezető testszégyenítés áldozata lett. Nos, Bochkort alaposan elgondolkodtatta ez a párbeszéd, és nem is rejtette véka alá véleményét.
„Nem tűnt ez a párbeszéd különösebben gáznak, de mégis volt benne valami, amitől egy picit megrázkódtunk. Vajon mi is itt az üzenet? Helyénvaló volt ez így? Hiszen, ma már az úgynevezett testszégyenítéssel, vagy testkommentálással nagyon óvatosan bánunk" – jegyezte meg a honi rádiózás doyenje.