RETRO RÁDIÓ

"Legyen végre vége!" – Alekosz Jimmy háza miatt ment neki Peter Srámeknek

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2023. 11. 30. 06:00

A görög celeb szíve szerint egész Csepelről kitiltaná Peter Srámeket.

Nem csillapodnak az indulatok az Ázsia Expresszt is megjárt Alekoszban, már ami Peter Srámeket illeti! A görög származású celebet régóta irritálja, hogy Srámek gyakorlatilag Zámbó Jimmy reinkarnációjaként próbál meg érvényesülni a magyar zenei életben, sőt, még a néhai Király legendás autóját is megvásárolta.

Alekosz Jimmy házában, egy kellemes estén Fotó: Nagy Alekosz

Alekosz most attól tart, Srámeknek ennyi sem elég, és hamarosan szemet fog vetni a 2001-ben elhunyt énekes csepeli házára, ami november elején került fel az egyik legnagyobb hazai ingatlanportálra. Arról már a Ripost is beszámolt, hogy a 200 négyzetméteres, négyszobás ingatlan ára egészen pontosan 129,9 millió forint már a hirdetés megjelenése óta, az már más kérdés, hogy nem úgy tűnik, mintha igazán kapkodnának a házért, amiben eddig Jimmy legkisebb fia, Adrián lakott az édesanyjával, ám nekik már túl nagynak bizonyult az ingatlan.

Alekosz múzeummá nyilvánítaná a házat

Alekosz gyakori vendég a XXI. kerületi ingatlanban. Mint mondja, gyakran megcsapja őt a történelem szele, épp ezért szívén viseli a ház jövőjét! 

„Én abba a házba kérem bejáratos vagyok Jimmy családjának köszönhetően. Engem ott szeretnek, nekem pedig jól esik egy ilyen történelmi jelentőségű helyen italozni! Teljes mértékben kiállok a család mellett, ám egy dologban nem értek velük egyet. Szerintem igenis múzeummá kéne alakítani a házat, és ebben a városvezetésnek is nagy felelőssége, szerepe van. Ezúton jelentem ki, hogy az eladás után azonnali hatállyal nyilvánítsák zarándokhellyé az ingatlant, hogy bárki megnézhesse, hol is élt a Király” – mondta eltökélten pár napja a Ripost-nak Alekosz, aki nemcsak attól tart, hogy nagycsaládosoké lesz a legendás csepeli otthon, hanem attól is, hogy Peter Srámek felbukkan a semmiből és addig ügyeskedik, mígnem ő lesz az ingatlan új tulajdonosa.

Peter Srámek
Alekoszt régóta zavarja a Srámek-jelenség Fotó: Facebook

Srámeknek a belépés tilos!

Alekosz kissé ingerülten ecsetelte a Ripost-nak, hogy szíve szerint egész Csepelről kitiltatná Srámeket, ám amennyiben erre nincs lehetőség, arra van kész terve, hogy mi történne, miután a házat zarándokhellyé nyilvánítanák.

"Amennyiben valóban múzeum lenne Jimmy házából, a fő homlokzatára fel kéne festeni, hogy: Peter Srámeknek a belépés szigorúan tilos! Az is aggállyal tölt el egyébként, hogy Jimmy volt szeretője, Háfra Mari szerepel Srámek klipjében, miért? És miért táncol ez a fiú templomban, ahogy annak idején Jimmy tette? A legendás kocsit pedig azonnal adja vissza! Legyen végre vége!" – háborgott a görög celeb.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.