SZTÁRDZSÚSZ

Szerző H. A.

Létrehozva: 2023.10.19.

66 éves lett, de nem foglalkozik az évek számával az örök fiatal Sasvári Sándor

A Jászai Mari-díjas színművész őszintén mesélt az emlékezetessé vált születésnapi ünneplésekről, és hogy miért szereti, ha ünneplik.

Október 18-án ünnepelte 66. születésnapját a Jászai Mari- és EMeRTon-díjas magyar színművész, zenész és lovas, Sasvári Sándor. A magát örök ifjúnak tartó Sasvári nemrégiben a Mokka vendége volt, ahol többek közt az eddigi legemlékezetesebb születésnapi ünnepléseire is visszaemlékezett.

Sasvári Sándor a Mokkában.
Sasvári Sándor. Fotó: Tv2 Mokka

A színművészt a Mokka műsorvezetői is felköszöntötték, majd arról kérdezték, hogy áll hozzá az életkorához. Erre azt a választ kapták, hogy a Sasvári személy szerint egyáltalán nem foglalkozik azzal, hány éves.

Megpróbálom kitolni az életkoromat, tehát hogy tényleg örök fiatalnak tartsanak, és én is annak szeretném érezni magam. Úgy is érzem magam

- jelentette ki a színművész, aki sokat tesz azért, hogy megőrizze ezt a bizonyos örök ifjúságot. Ez az életmódjában is megmutatkozik, hiszen odafigyel magára, ügyel a sok alvásra, a kevés alkoholfogyasztásra, valamint továbbra is rendszeresen lovagol, amit a fizikai mellett lelki feltöltődésnek is tart.

Ahogy ezután rátértek a korábbi születésnapok megünneplésére, Sasvári Sándor kettő igazán emlékezeteset említett meg. Az egyik az 50. szülinapján volt, amikor egy 18 tagú zenekarral lépett fel a Kincsem Parkban, ami 3 vagy 4 órásra nyúlt, hála a ráadásoknak, az improvizációknak és a duetteknek. A másikra 6 éve, a 60. életéve betöltésekor került sor: ebből az alkalomból a lányai szerveztek neki egy meglepetéspartit, amit olyan jól sikerült titokban tartaniuk, hogy a színművész semmire sem gyanakodott közben. A végén egy gyönyörű helyen került sor az ünneplésre, legalább száz vendég társaságában: köztük voltak Sasvári barátai és kollégái is, és ami egy csodás emlékként maradt meg a színész emlékezetében, aki beismerte, hogy szereti, ha őt ünneplik.

A színészeknek az, hogy kimegyünk a színpadra, lejátszunk egy előadást, és a végén minket ünnepel a közönség, az is egyfajta ünneplés. Ez minket inspirál, feltölt, ezért vagyunk színpadon, ezért élünk, tehát én nagyon szeretem

- mondta el Sasvári Sándor.

 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Kórházban van Kulcsár Edina, Csutira bízta a gyerekeket

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni