RETRO RÁDIÓ

Egy hét múlva kezdetét veszi a Dancing with the Stars: hamarosan a táncparketten is bizonyíthat Simon Kornél

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2023. 10. 08. 15:00

Már csak egy hét maradt hátra az új évad debütálásáig.

Október 14-én kezdetét veszi a Dancing with the Stars új évada a TV2-n: Simon Kornél, a műsor egyik versenyzője nemrégiben a Mokka vendége volt táncpartnerével, Szőke Zsuzsi profi táncossal, akivel elárulták, hogy megfeszített tempó mellett ugyan, de eredményesen zajlottak le az eddigi próbák.

Simon Kornél és Szőke Zsuzsi a Mokkában.
Szőke Zsuzsi és Simon Kornél a Mokka vendégei voltak. Fotó: Tv2 Mokka

Simon Kornél a műsorvezetők kérdésére elmondta, hogy nagyon jól állnak, habár nem hangzott túl magabiztosnak.

Nem tudom, a többiek hogy állnak, de szerintem kellene kapaszkodniuk nagyon. Taroljuk majd a mezőnyt!

- tette hozzá ekkor már jóval merészebben, miután viccesen emlékeztették rá, hogy az ellenfelek is nézik ezt az adást. 

Simon Kornél a beszélgetés során kijelentette, hogy talán soha korábban nem ment ennyire könnyen neki egy tánckoreográfia megtanulása. A színészekkel kapcsolatban gyakori az a sztereotípia, hogy tudnak táncolni, Kornél ellenben mindig komoly félelmet érzett, amikor zenés darabokba kellett bekerülni, és jöttek a koreográfia próbák. Szőke Zsuzsival ellenben minden sokkal gördülékenyebben haladt, akit egy türelmes és jó tanárnak írt le. Zsuzsi ehhez hozzátette, hogy Kornéllal kapcsolatban a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy rávegye: ne gondolja túl a kapott utasításokat, kivált, ha csupán egy oldalra lépésről van szó.

Lépj ki jobbra: akkor azt nem kell túlgondolni, meg a csípő, meg a kéz, csak lépj egyet jobbra!

- mondta el a profi táncos, a többiek nagy derültségére.

Istenes László, a Mokka egyik műsorvezetője az új évaddal kapcsolatban megjegyezte, hogy szerinte a mostani férfi versenyzők talán az eddigi legjobbak, így minden szempontból izgalmasnak és szórakoztatónak ígérkezik a műsor negyedik szériája.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.