tóth gabi
Schobert Norbi neve összeforrt az egészséges életmóddal, a speciális edzésekkel. Egészségügyi állapota miatt egy időre visszavonult a sporttól, ám most nagy bejelentéssel tért vissza.
Egészségügyi állapota miatt kényszerpihenőre került Schobert Norbi egy időre, de nem végleg!
„Megígértem, hogy nem adom fel, hogy ingyen segítek!” – jelentette be közösségi oldalán Norbi, aki a Ripost-nak mesélt múltról és jövőről.
„Én sosem adom fel!” – szögezte le. „Motivál a gondolat, hogy az útnak csak akkor van vége, ha eltemetnek. Egy ország várt vissza, hogy folytassam a rehabilitálást, az emberek megmozgatását!”
Norbi nem könnyű időszakon van túl, 2021 nyarán sztrókot kapott, életmentő műtéten esett át, az elmúlt években pedig a nevével fémjelzett termékeket árusító vállalkozás sem ment jól.
„Úgy voltam vele, hogy ha már a termékeimmel nem tudok foglalkozni, akkor visszatérek a programomhoz, és országszerte ingyen fogok edzéseket tartani és életmódtanácsokat adni. Jobb csinálni valamit, mint itthon ülni és csak nézni a falat. Elsősorban a 40, 50 év felettieket várom, vagy azokat, akik legalább 40 kiló túlsúllyal küzdenek, illetve azokat is, akik például mint én, sztrók után épülnek fel” – sorolta Norbi, aki elismerte, lelkileg is megviselte a nehéz időszak.
„Az elmúlt egy évben sok mélypontot éltem meg, nemhogy edzést nem akartam tartani, de sokszor fel sem akartam kelni az ágyból. Réka rángatott ki a mélypontról. Emlékszem egy konkrét pillanatra, amikor egy vasárnap a sok más teendője mellett fogta magát, és lesétált a garázsba, hogy online órát tartson. Az nagy löketet adott nekem. Ő a példaképem, minden téren. Éppen ma van a 21. házassági évfordulónk, ennek alkalmából elviszem egy szép étterembe és egy csokor rózsát is kap” – árulta el a fitneszguru, aki hozzátette:
A mások segítése mellett azért is térek vissza az edzésekhez, mert nekem is szükségem van rá ahhoz, hogy újra építhessem magam lelkileg.
De nemcsak Norbi tér vissza az edzésekhez: lánya, Lara nemrég, édesanyja nyomdokaiba lépve, aerobic-órákat kezdett tartani.
„Nagyon büszke vagyok Larára, nagyon jól csinálja, mindig sokan vannak az óráin. Ez neki a gyakorlat, hamarosan leteszi a vizsgát. Nem tudom, hogy lesz-e még egy Rubint Réka. Szerintem nem. De ettől még nagyon ügyesnek gondolom Larát is!” – mesélte a büszke családapa, aki úgy véli, Rékával közös fiai más területen helyezkednek majd el.
„Norbika remek formában van, már túl is szárnyalt engem, 18 évesen én nem voltam ilyen szinten, mint ő. Azt nem hiszem, hogy edzőnek állna, Amerikában szeretne üzleti iskolában tanulni. A szülei fanatizmusát örökölte, ha egyszer ezt vette a fejébe, biztos vagyok benne, hogy véghez is viszi. Zalán is sportol, de nem olyan komoly szinten, hiszen még csak 12 éves. Ő építészmérnök szeretne lenni, kiskora óta folyton épít, tervez. Ő nem lesz fitneszideál, ő fejben legyen izmos!” – szögezte le Norbi.