RETRO RÁDIÓ

Vége van a nyárnak: Így készült fel az új tanévre Judy és lánya - Videó

H.A.
Szerző
H.A.
Létrehozva2023. 09. 01. 17:30

Lázas készülődést követően veti bele magát az új tanévbe Judy lánya. Az énekesnő és Maja az iskolai felszerelés megvásárlása közepén adtak interjút, melynek során elmesélték azt is, merre jártak a nyár folyamán.

Véget ért a vakáció, kezdődik az iskola. Judy és lánya, Maja se fogadta kitörő lelkesedéssel a nyár végét, ám lassanként, mégis muszáj volt elkezdeniük a legfontosabb iskolaszerek beszerzését. 

Judy és Maja bevásárlás közben nyilatkozott. Fotó: TV2 - Mokka

A Mokka interjúja során a nagy bevásárlásra kísérte el őket a stáb.

Semennyire

- ennyit felelt röviden és tömören a 11 éves Maja, amikor megkérdezte tőle a riporter, mennyire várja az iskolát. Édesanyja, Judy, ekkor átvette a szót, és elmondta, hogy ők, ameddig csak lehet, inkább nem gondolnak arra, hogy véget ért a szünidő, ám mindig eljön az a pont, amikor nem halogathatnak tovább, muszáj elmenni és megvenni az iskolai felszerelést.

Miután mindent sikerült megvásárolniuk, Judyék arra tértek ki, hogyan töltötték a szünidőt: mint kiderült, igen aktívan telt a nyár, többek között Horvátországban is jártak.

Sok éven után kéthetente is el tudtunk menni nyaralni, ami ritka a nyáron, azért, mert ugye általában mindig teli van koncerttel

- mondta el az énekesnő, akinek szeptember elsején Siófokon lesz fellépése, a zenekara 25. évfordulója alkalmából.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.