Létrehozva: 2023.09.06.

Bagi Iván: Az ember megtanulja értékelni az élet apró csodáit

Ma ünnepli születésnapját a Karinthy-gyűrűs humorista. Bagi Iván elmondta, nagyon hálás a sorsnak sok jóért, ami az életében történt.

Mai napon ünnepli 47. születésnapját Bagi Iván Karinthy-gyűrűs humorista. A műsorvezető a jeles alkalomból elmondta, miként éli meg ezt a napot, és hogyan vélekedik az idő múlásáról.

„Rengetegen köszöntöttek fel a mai napon. Az emberek általában megrettennek az idő múlása miatt. Pedig úgy gondolom, örülni kell az apró dolgoknak. Sok okom van, ami miatt hálás lehetek az életemben, akár csak az elmúlt időszakot nézem" – kezdte a humorista a Ripost-nak.

Iván azt is elmondta, ilyenkor mindenki már tudat alatt is nagy csodákat vár ezen a napon. Persze ezek a hatalmas pillanatok ilyenkor elmaradnak, pedig Iván szerinte az apró csodákért, pillanatokért igazán fontos élni.

Az apró örömökre fókuszál Bagi Iván az életében (Fotó: KALLUS GYORGY)

Az ember megtanulja értékelni az élet apró csodáit. Én is igyekszem ezeket a pillanatokat jól megélni. Sportolok, kifogástalan az egészségem, jelenleg is írom a regényemet, ami apukámról illetve az ő családjáról fog szólni. Hálás vagyok azért, hogy a közönség meglepően jól fogadta a legújabb verseskötetemet. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam! Amellett sem mehetek el, hogy Olivérrel már közel 30 éve együtt dolgozunk

 – mesélte örömmel Iván, aki hozzátette, hogy a felsorolásból családját sem szeretné kihagyni, hiszen már testvéreivel is szent a béke.

Tudatosan figyel önmagára

Bár makkegészséges Iván, komoly figyelmet fordít a rendszeres sportra és az egészséges életmódra.

Mint korábban is említettem, remekül vagyok! De tudatosan szem előtt tartom, hogy az idő előrehaladtával az embernek változtatnia kell a szokásain. Én is jobban odafigyelek magamra. Bár mentálisan és lélekben 25 éves vagyok, sajnos már nem vagyok annyira fáradhatatlan, mint amilyen a fénykoromban voltam" – mesélte a műsorvezető, aki ezenfelül azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem érzi hátrányának a korát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem titkolja tovább a barátnőjét T. Danny - kép

origo.hu

Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

borsonline.hu

Újabb magyar sztárpár válik: „Nagyon távol vagyunk már egymástól minden tekintetben”

vg.hu

Ismét háborús bűncselekménnyel vádolja az oroszokat Kijev egy videó alapján

ripost.hu

Sírtak és nevettek, megvan a Dancing with the Stars nyertese

magyarnemzet.hu

Havas Henrik újabb mocskolódása megmutatta, hogy mi a közös benne és Nero von Schwarz kandúrban

origo.hu

Krausz Gábor megható vallomása Mikes Annáról

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Krausz Gábor élő adásban vallott Mikes Anna iránti érzéseiről

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Kiderült, ki rabolta el Demcsák Zsuzsa szívét, Krausz Gábor pedig intim titokról lebbentette fel a fátylat

SZTÁRDZSÚSZ

Így köszöntötték fel a szülinapos Tillát a Sztárban Sztár leszek! mesterei

SZTÁRDZSÚSZ

Igaz a szomorú hír: kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Szente Vajk odaszúrt az RTL-nek: Van egy csatorna, ami fel meri vállalni, hogy kultúrát mutat szombat este