tóth gabi
A NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia kislánya most megy iskolába. Emma annyira várja már a tanévkezdést, hogy legszívesebben a nyári szünetet is kihagyta volna.
Az iskolakezdés és annak költségei sok család életét nehezítik meg. Rajtuk akar segíteni Szilvi. A Baptista Szeretetszolgálat évek óta hirdeti meg a Sulipakk elnevezésű tanszergyűjtő akciót, céljuk, hogy minél több iskolaszert tudjanak beszerezni a rászoruló gyermekek számára.
A népszerű énekesnő szereti az ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezéseket, mert így másokkal jót tehet. Az ügy most már őt is személyesen érinti, hiszen kislánya, Emma idén lesz első osztályos.
- „Annyira várja az iskolát, hogy legszívesebben a nyári szünetet is kihagyta volna! Már most látszik, hogy reál beállítottságú, négyévesen ugyanis eldöntötte, hogy építészmérnök lesz, ha felnő. Ugyanis mindenképp olyan szakmát szeretett volna, amiben számolni és rajzolni kell. Édesanyám tanítónő, s ő is megállapította már, hogy Emma valószínűleg ebbe az irányba megy, ellentétben velem. Én már úgy mentem iskolába, hogy tudtam olvasni, humán beállítottságú voltam már a kezdetekkor. A lányos, sulikezdős szoba berendezése még folyamatban van a családban, Emma nem csak íróasztalt kap, de kicsit át is alakítjuk a szobáját, hogy kényelmesebb legyen a tanuláshoz. Most látom csak, mennyi elintéznivaló van, amikor egy kisgyerek iskolába megy. Szeretnék minél többet segíteni olyan családokon, akik számára ez esetleg gondot okoz!” - válaszolta a Baptista Szeretetszolgálat kampányának kérdésére.
A Ripost is feltette neki a kampánnyal, és a nagykövetséggel kapcsolatos kérdéseit.
Felhívtak, hogy szeretnék, ha én lennék a kampány arca, a nagykövete. Boldogan mondtam, hogy persze, minden további nélkül vállalom
Most már tudom, mennyi mindennel jár, amikor a gyerek kis ovisból első osztályba lép, diák lesz. Ehhez rengeteg dolgot kell beszerezni.
A kampány meghirdetője a Baptista Szeretetszolgálat. Kislánya is hívő neveltetést kap.
-”Emma megvan keresztelve. Már felbukkant a téma, szokott ilyenekről beszélgetni, úgyhogy abszolút.”
A megfelelő iskola kiválasztása a szülői feladatok közül talán a legnehezebb.
-”Sokáig válogattam, nézelődtünk, hogy mi lenne a jobb. Sok fontos szempont volt. Például, hogy mennyire kell korán kelni, mennyit kell autózni oda-vissza. Ezek a szempontok is közrejátszottak, de első körben természetesenn az, hogy milyen a híre az iskolának, hogy miket hallottam a pedagógusokról. Próbáltam körbejárni, kérdezősködni. Bízom benne, hogy jól választottunk.”