Létrehozva: 2023.08.09.

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

Király Viktor felesége, Anita egy ártatlannak tűnő poszt miatt foghatja most a fejét. A rajongók ugyanis felelőtlennek és veszélyesnek titulálták a látottak alapján.

Óriási kommentháborút okozott Király Viktor felesége egy elsőre ártatlannak tűnő poszttal. Anita csupán azt szerette volna megosztani a követőivel, hogy milyen hideg volt a minap, azonban ezt aközben tette, hogy éppen 110 km/h-val hajtott az autópályán. Nem meglepő módon az emberek veszélyesnek és felelőtlennek nevezték, hiszen azon felül, hogy vezetés közben telefonozott, még az eső is szakadt, így sokkal több figyelmet kellett volna fordítania az útra. Ám ez abban a pillanatban nem történt meg...

Király Viktor feleségét szétszedik a kommentelők (Fotó: Szabolcs László)

„Hogy lehet egy édesanya ilyen felelőtlen?”

Természetesen a fotó azonnal a Redditen landolt, ahol darabokra cincálták a sztáranyukát. Elsőkörben ezért a posztjáért, azonban valaki azt is felhánytorgatta a múltból, hogy Anita sokszor elfelejt időben tankolni, ami szintén veszélyes játék...

„Sosem fogom megérteni, minek vezetés közben fotózni” - írta valaki, majd egy másik hozzászóló már keményebb szavakat használt.

„Meg sem lepődöm azután, hogy a múltkor azon viccelődött, hogy alig ért el az autópályán a benzinkútig, mert mindig elfelejt tankolni... Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette életét, hogy azt hitte még elér a következő kútig, de kifogyott az üzemanyag és belevágódtak az álló autójába.

Nagyon veszélyes és felelőtlen, semmiképp sem vicc kategória. Arról nem is beszélve, hogy lehet egy édesanya ilyen felelőtlen, hogy 110-es tempónál az a legfontosabb, hogy azt fotózza, hány fokot mutat éppen az autó. Ha nincs is vele gyerek, akkor is szüksége van az anyjára

– írta, szavaiba pedig valóban érdemes belegondolni, hiszen számtalan baleset történt már mobiltelefonozás miatt.

Veszélyes életet élnek a sztárok

Bizony, nem egy súlyos baleset történt már amiatt, mert valaki képtelen volt elszakadni a telefonjától, miközben nyomta a gázt. A rendőrség honlapján az is olvasható, hogy sms-t írni, vagy a közösségi oldalakon barangolni még veszélyesebb, mintha valaki telefonon beszélne, nem véletlen, hogy tiltja a KRESZ.  Mégis, a hazai sztárvilágban is több példát láttunk arra, hogy vezetés közben telefonoznak a hírességek. Péládul G.w.M is, aki annak idején egy főúton haladt, ám mivel a táj annyira nem nyűgözte le, inkább előkapta a mobilját, és levideózta az anyósülésen békésen ücsörgő szerelmét, Kulcsár Edinát. De ennél talán még durvább volt Pap Dorci és egykori kedvese, Esztergályos Patrik esete, mikor a rajongók még a rendőrséget is riasztották miattuk. Történt ugyanis, hogy a szerelmesek úgy kocsikáztak az autópályán, hogy Patrik inkább evett, minthogy a kormányt fogja, arról pedig ne is beszéljünk, hogy mennyivel hajthattak a fiatalok...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Meghan Markle legújabb botránya

origo.hu

Ezért alázták meg durván Palvin Barbara férjét, Dylan Sprouse-t

borsonline.hu

Kemény döntés: elhagyja az országot Balogh Edina

hirtv.hu

„Az izraeli hadseregen a világ szeme”

ripost.hu

Ronaldo szerelme irigykedhet, nem ő a leggazdagabb focistafeleség

vg.hu

Az orosz–ukrán háború 646. napja – Hoppon maradnak az ukránok: Amerika nem küldi a megígért csodafegyvereket

origo.hu

Eva Longoria szabadjára engedte a melleit - fotók

travelo.hu

Ezek lesznek a következő év utazási trendjei

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Ilyen hatással van a sztárokra a szakadó hóesés – fotók

SZTÁRDZSÚSZ

Nagyon elszánt: rajongója üzent T. Dannynek a döntő előtt

SZTÁRDZSÚSZ

Végső vallomás: utoljára beszélt Krausz Gábor a párjáról