tóth gabi
Alighogy bejelentették, hogy Harry herceg és Meghan Markle beszáll a filmiparba, máris azt találgatják, hogy hogy fog ez Vilmos hercegre hatni.
A minap derült ki, hogy a botrányos páros megvásárolta Carley Fortune, Meet Me At The Lake című romantikus regényének a megfilmesítési jogait, a film várhatóan a Netlixen fog majd megjelenni. Eddig nagyon nem is lenne semmi megdöbbentő a dologban, szakértők azonban máris azt találgatják, hogy ez milyen hatással lesz az amúgy is fasírtban lévő testvérek kapcsolatára.
A népszerű regény ugyanis egy autóbalesetben elhunyt szülő, valamint mentális egészségügyi problémákkal kapcsolatos témákat érint, amik felzaklathatják Vilmos herceget. Szakértők szerint ez egy újabb késdöfés Harry hátrahagyott családjának, amivel ismét csak a múltat hánytorgatná fel.
A hírek szerint a pár 1,3 milliárd forintot is költhetett Fortune romantikus regényének a jogaiért. A könyv egy 30-as éveiben járó, egymásba szerető párt mutat be, valamint a mentális egészség, a szülés utáni depresszió, és a gyermekkori trauma – a szülő autóbalesetben való elvesztése – témái is megjelennek benne.
Miután kiderült, hogy a hercegi párosnál landoltak a jogok, sokan azzal álltak elő, hogy a könyvben feltűnő hasonlóságok vannak a pár saját életéből, például az, hogy Harry herceg édesanyja 1997-ben autóbalesetben halt meg, vagy hogy Meghan korábban már beszélt a szülés utáni depressziójáról. Sally Baker vezető terapeuta az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy egy trauma művészeten keresztül történő feldolgozása „katartikus és gyógyító is lehet”, mivel az érzelmek saját munkába csatornázása segíthet értelmet adni a fájdalmas eseményeknek és emlékeknek.
Bár a szakértő reméli, hogy ez a munkafolyamat gyógyulást hoz majd Harry számára, ugyanakkor úgy véli, hogy ez csak még jobban megterhelheti testvéréhez, Vilmoshoz fűződő kapcsolatát.
Ez átmenetileg megterhelheti a bátyjával, Vilmossal való kapcsolatát is, aki biztosan azt fogja hinni, hogy Harry még mindig puszta szenzációhajhászás miatt kutakodik a család múltjában. Vilmos úgy érezheti, hogy a projektben szereplő véletlenek nyilvánosan szembesítenek a gyerekkorukból származó mély sebekkel
– idézi a Mirror Sally szavait.