RETRO RÁDIÓ

Újabb sztárpár válik: ez vezetett a népszerű énekesnő házasságának a végéhez

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 07. 19. 09:00

A világsztár és férje a válás után is legjobb barátok maradnak.

A napokban a fél világot sokkolta a népszerű énekesnő, Ariana Grande és a férje, Dalton Gomez válásának a híre. Grande mindössze két évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent párjának, most pedig már külön utakon folytatják tovább. 

A páros már január óta külön él Fotó: Pixabay

Sajtóértesülések szerint a páros már január óta nem él együtt, azonban a különválás ellenére is legjobb barátokként tekintenek egymásra, így a válást is igyekeznek gyorsan és fájdalommentesen lezárni. A fiatal énekesnő azzal lett gyanús, hogy a jegygyűrűje, valamint férje nélkül jelent meg Wimbledonban, azóta pedig ki is derült, hogy valóban szétmentek, illetve az is, hogy mi a válásuk oka.

A PageSix értesülései szerint Ariana Grande és Dalton Gomez között több probléma is volt. A lap úgy tudja, hogy az egyik legnagyobb problémát az életvitelükből fakadó különbségek okozták. Dalton ugyanis egyre nehezebben tudta elviselni, hogy felesége a koronavírus-járvány után rögtön visszatért a színpadra, és még egy új filmet is elkezdett forgatni. Ebből adódóan pedig sok időt töltöttek külön, amitől egyre nagyobb lett köztök a szakadék. Emellett Ariana Grande óriási hírneve is gondot okozott, a férfi nehezen birkózott meg azzal, hogy mindenhová testőrök és lesifotósok kísérik őket.

Az énekesnő és az ingatlanügynök még 2020-ban kezdtek el randizni, néhány hónappal később pedig az eljegyzés is megtörtént. A menyegzőre végül 2021 májusában, az énekesnő kaliforniai álomotthonában került sor. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.