Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
3 hónapja

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

A kisgyermekes anyuka közel egy hónapja szakított a TNT zenekar tagjával, Intivel. A szomorú időszakot, azonban igyekszik maga mögött hagyni, a nyár beköszöntével saját életét is derűsebben látja.

Egy hónapja jelentette be Sáfrány Emese, hogy szakított a TNT-ből ismert Intivel, azaz Zuber Krisztiánnal. Akkor a Borssal kivételt tett, és elárulta, békésen váltak el egymástól. Most egyedülálló anyukaként kezdi meg a nyarat, de nincsenek  rossz érzései, nem szomorkodik, sőt a Ripostnak arról is mesélt: tudatosan törekszik arra, hogy derűsen lássa az életet.

Igyekszik tudatosan pozitívan szemlélni az eseményeket

Igyekszem pozitív lenni, ezért fejlesztem magam. Úgy hiszem, nem csak a testet, de a belsőt, a szellemet is kell edzeni, erősíteni. Számomra most is nagyon lényeges, hogy tudom magam fejleszteni

 – kezdte Emese, aki nem csak önmaga, de gyermeke, Nolen miatt is fontosnak érzi a stabil mentális erőlétet.

"Nem csak magam miatt csinálom, hiszen van egy kétéves fiam, akire gondolnom kell. Szeretném, ha azt látná, hogy az anyukája erősen, tettre készen ugrik neki egy-egy problémának és nem elkeseredetten a sarokban ücsörög. Úgy vélem, jobbnak és tudatosabbnak kell lennünk” – mesélt a jelenlegi érzéseiről az anyuka.

Elégedett jelenlegi életével

Emese azt is elmondta, hogy az új világnézetével és az önfejlesztési folyamat közben, hogyan látja, miben változott az elmúlt egy hónap alatt. 

Manapság a negatív történésekben is mindig azt keresem, hogy mit tanulhatok belőle. Nem okolok senkit... Kijelenthetem, jelenleg elégedett vagyok az életemmel, semmin nem változtatnék.

Most egyébként egy nagyon izgalmas időszak vár rám a munkában, és a vállalkozásom életében is. Szervezem a légtorna tábort is, ahova persze Nolen is elkísér majd. Nagyon élvezi, hogy 30 lány veszi körül és már most incselkedik velük – mondta mosolyogva Emese, aki a nyárra a munkán kívül pihenést is tervez. Hogy a pihenésre fián kívül van-e valaki, aki szívesen elkísérné, azt nem lehet tudni.

Higgadtan, dráma nélkül szakítottak

Május elején maga Emese jelentette be, hogy Zuber Krisztiánnal azaz Intivel szakítottak. Szűkszavúan ugyan, de akkor elmondta, kettejük személyisége túlságosan eltérő és az ebből eredő konfliktusokat nem tudtak áthidalni.

„Nagyon különbözőek vagyunk, és egy nem mindennapi szituációban találtunk egymásra. Pont olyan nehéz időszaka volt mindkettőnknek, amiben tudtuk egymást támogatni, és átsegíteni a nehézségeken. Mindvégig egymás támaszai voltunk. Talán Inti nevében is mondhatom, életünk végéig hálásak leszünk egymásnak” – szögezte le Sáfrány Emese. 

Higgadtan, veszekedés nélkül beszélték meg a szakításuk részleteit Intivel Fotó: Bors
SZTÁRDZSÚSZ

Sáfrány Emese a randizásról: A férfiak nem félnek a kisgyermekes anyukáktól

A légtornász őszintén beszélt arról, édesanyaként hogyan éli meg a mindennapokat.

SZTÁRDZSÚSZ

Sáfrány Emese a randizásról: A férfiak nem félnek a kisgyermekes anyukáktól

A légtornász őszintén beszélt arról, édesanyaként hogyan éli meg a mindennapokat.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes döntést hozott egy NATO-ország, emiatt törhet ki a harmadik világháború

origo.hu

Vetkőzős tánccal mutatkozott be a TV2 párkeresőjének legújabb szereplője - videó

life.hu

Briliáns, mégis filléres módszerrel könnyen elpusztítható a járdalapok között növő gaz

magyarnemzet.hu

Józsefvárosban tüntettek a cigány muzsikusok, gyalázatos jelenségekről beszélnek

ripost.hu

Októberi horoszkóp: ez a csillagjegy lesz a hónap nyertese

hirtv.hu

Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő

origo.hu

Így ment neki Köllő Babett Tóth Gabinak

travelo.hu

Mindenki egy utcában lakik a világ leghosszabb falujában

ripost.hu

Ki ne hagyd: ekkor jön az őszi csillaghullás

ripost.hu

Pletyka Szoboszlai italozásáról, Liu Shaoang Kínából üzent a magyaroknak

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Durva! Ezért nem mernek itthon szórakozóhelyre menni Marics Petiék

SZTÁRDZSÚSZ

Szorcsik Viki először és utoljára szólalt meg a Mischinger-botrányról: „Nem megúsztam a pert, mert nem is volt ügy”

SZTÁRDZSÚSZ

Ledobták a textilt, falatnyi bikiniben pózolnak a magyar sztárok

SZTÁRDZSÚSZ

"Volt olyan ismerősöm, aki pont így veszítette el az életét" – kiakadtak az emberek Király Viktor feleségére

SZTÁRDZSÚSZ

Kínos helyzetbe hozta magát a színpadon Harry herceg és felesége

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Gabi kijelentésére, JImmy nyaralójára és Dopeman véleményére mindenki kíváncsi

SZTÁRDZSÚSZ

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

SZTÁRDZSÚSZ

"Öreg vagy és csúnya!" Durva szavakkal illették Michael Jackson lányát