RETRO RÁDIÓ

Nem bírta tovább: Sírva fakadt Kiszel Tünde

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2023. 06. 06. 10:30
Frissítve2023. 06. 06. 16:01

A naptárdíva lánya nemcsak gyönyörű, de sugárzóan tehetséges is. Ezt ma már egy diploma is bizonyítja.

Kiszel Tünde lányát szinte születése percétől ismerjük, hiszen a híresség első forgalomba kerülő naptárában Donatella is szerepelt, sőt főszerephez jutott. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. A kislányból nagylány, majd felnőtt nő lett. Hunyadi Donatella hétvégén, a Zeneakadémián megtartotta diplomakoncertjét, vagyis hivatalosan is klasszikus énekes, előadóművész lett. 

Tünde nem ok nélkül büszke lányára  ( Fotó: Kiszel Tünde )

Édesanyja még hétfőn is csak könnyeivel küszködve tudott mesélni a koncertélményről, amit lányától kapott. „Nehéz, vagy inkább lehetetlen szavakba önteni, mit éreztem, amikor Donatellát hallgattam a diplomakoncertjén. 

Az az igazság, hogy az első hangtól az utolsóig potyogtak a könnyeim. 

Igaz, hogy ő vizsgázott, de valahol az én szülői munkámnak is ez volt az értékelése. Persze ehhez a diplomához kevés lett volna a klasszikus zene szeretete és a tehetség. Donatella szorgalma, elhivatottsága és munkája nélkül nem jöhetett volna el ez a nap”- kezdte a Ripost-nak a büszke édesanya, aki elárulta, Donatella számára korántsem ért véget a tanulás.

Hunyadi Donatella jelesre diplomázott. Fotó: Kiszel Tünde


 

„Az első célját elérte, de tisztában van vele, hogy még van, sőt mindig lesz mit tanulnia. A tervei között van, hogy szeretne mesterdiplomát. Közben persze még nagyon fiatal, hiszen mindössze huszonegy éves és az éneklés mellett a modellkedés is fontos szerepet játszik az életében. Ott is szép sikereket ér el. Tulajdonképpen nekem már csak annyi a dolgom, hogy hátra dőlök és messziről csodálom őt. Ha pedig segítséget kér, akkor természetesen ott állok majd mellette, amíg csak tehetem”- mondta könnyeivel küszködve Kiszel Tünde.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.