RETRO RÁDIÓ

Hűha! Csonka András 58 évesen kigyúrta magát

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2023. 06. 10. 17:00

Hosszú hónapok kemény munkájának meg lett az eredménye: Csonka Bandit mintha kicserélték volna! A teste olyan komoly változáson ment át, hogy a személyi edzője szerint akár testépítő versenyen is elindulhatna...

Szinte hihetetlen, de az örökifjú színész idén töltötte be az 58. életévét. Csonka András természetesen nem csak a genetikájának köszönheti, hogy ennyire fiatalos, hiszen mindig is odafigyelt az étkezésére és hellyel-közzel a mozgásra is. Túlzásba azonban nem vitte, közel sem volt a mozgás megszállottja, inkább csak akkor járt le a konditerembe, amikor úgy érezte, hogy feltétlenül muszáj. 

Elhatározás 

Csonka András egy pár hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy formába hozza magát. A terv az volt, hogy egy kis fogyás mellett újra tónusos izmai legyenek, ezért megkeresett egy személyi edzőt, aki a mozgástervek mellett speciális diétát is kiírt a színésznek,  aki a tőle megszokott elszántsággal és fegyelemmel követte a tréner tanácsait. Az eredményre pedig nem sokat kellett várni...

Átalakulás 

A színész csütörtök délután mutatta meg először a nagyérdeműnek azt az elképesztő változást, amint keresztül ment. A sportnadrágban fotózkodó híresség testén jól látszik a változás, a hasa lapos lett, az izmai pedig sokkal feszesebbek. Csonka ezekkel a szavakkal köszönte meg az edzőjének az eredményt: 

"Fankám, hálás vagyok Neked, annyit már elértél, hogy legalább lemegyek edzeni. Jó, nem leszek mr. Olympia, de ez nem is fontos. Még ebben a korban is lehet finomhangolni a testünket, ezt a többieknek üzenem." 

Szép eredményt ért el Csonka Bandi Fotó: Csonka András/Instagram

A színész személyi edzője egyébként úgy gondolja, hogy Bandinak igenis lenne esélye egy versenyen is: 

"Kemény munka, rendszeres edzés. Meg persze a táplálkozás. IGEN! még mindig csak a kettő együtt hoz eredményt! Nincsenek csodaszerek, csak a munka amit beleteszel. Büszke edző, boldog vendég. Annyira köszönöm a bizalmad, és ez még csak a kezdet" - írta a tréner, aki hozzá tette: 

A legnehezebb első lépés pipa, de én még mindig olimpiai színpadra tervezlek!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.