tóth gabi
Sokadik alkalommal éltek vissza a Bódi család nevével. Hibájukon kívül szorulnak magyarázkodásra azoknak, akiket a csalók sok pénzzel húztak le.
A Bódi család nevét már sokadik alkalommal használják föl csalók. Most az álhirdetésnek egy kamu Facebook profilt is létrehoztak, ahol nyereményjátékot indítottak egy korábbi videójukkal. Hiába tettek meg mindent az átverések ellen, falakba ütköztek. Bódi Csabi a Borsnak árulta el, családjával többször kerültek kellemetlen helyzetbe. Legutóbb pedig még magyarázkodásra is szorultak, ugyanis őket keresik telefonon a károsultak, azt remélve, hogy megkapják a nyereményüket, vagy visszakapják az elcsalt pénzüket.
"Többször jelentettük az illetékesek felé, de sajnos nem tudnak segíteni. Szerintem a jogszabályokat kellene megváltoztatni, hogy mindenki meg tudja védeni magát a csalássorozatok ellen.
Nemrég mi is így jártunk, készült egy kamu Bódi Guszti profil, melyben a mi élő videónkat használják föl. Azt a két-három évvel ezelőtti nyereményjáték akciónkat másolták le, amit mi készítettünk.
Ez történt ezúttal is, de azon a felvételen mi nem mondjuk el azt, amit már a csaló a posztban leírt" – mesélte a lapnak az énekes, majd felháborodva részletezte, miről is szól az említett álhirdetés: azt kérik a játszani vágyóktól, osszák meg a videót, és találják ki azt a számot, ami a posztban enyhén kitakarva, vagy kipontozva látható, ügyelve arra, hogy könnyen kitalálható legyen. Ezzel pedig akár 50-100-200 ezer forintot is nyerhet a szerencsés. Csabi nem érti, miért dőlnek be még mindig sokan, miközben maga a poszt és a létrehozott oldal is gyanús.
Sajnos az emberek még mindig nagyon félrevezethetőek.
Senki nem figyel arra a fontos tényre, hogy ezek az oldalak alig rendelkeznek követőkkel, és a posztok mennyisége sem utal arra, hogy hosszú ideje „született” volna meg a profil. Ennek következtében azt történik, hogy a félrevezethető emberek megadják a bankkártya adataikat, amit azzal csalnak ki sokakból, hogy majd arra utalják a nyereményt. Miközben a Bódi Margó vagy a Bódi Guszti nem mondja el magát a nyereményjáték szabályait, mint ahogy azt egyébként kellene, ez is gyanúra adhatna okot" – mesélte a mulatós sztár.
A lapnak elárulta, annyit megtudtak, hogy az említett oldalt Indiában hozták létre, de a megalkotójához esélyük sincs eljutni. Tudnak olyan esetekről, akiket több százezer, vagy milliós nagyságrendű pénzzel húztak le. Mélységesen felháborítja őket ez a helyzet, ezért is intenek mindenkit óvatosságra.
Dühítő, mert rengeteg telefonhívást kapunk ezektől a személyektől, nekünk panaszkodnak, hogy kiadták a bankkártya számukat, de még nem érkezett meg hozzájuk a pénz.
Van olyan nap, hogy 15-20 hívás is érkezik hozzánk, olyan is volt, hogy sírva panaszolta el, hogy az összes pénzét leemelték a számlájáról. Csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy legyenek körültekintőbbek, mert mi tehetetlenek vagyunk" – mondta Bódi Csabi.